80347. lajstromszámú szabadalom • Galvanikus primérelem állandó elektrolyttal

tus elérésére a kontaktushelyeken célszerűen ónozni, nikkelezni, vagy más alkalmas bevonattal kell ellátni. Ha az elem üzemben van, úgy a cinklemezek felülete cinkhydroxydréteggel vonódik he. Ha ezen réteg bizonyos vastagságot elért, az elektrolytnek a cinkhez való jutását lényegesen gátolja, úgy hogy az áramerősség csökken. Ennek elkerülésére az elektródát rázhatjuk, miáltal a cinkhydroxyd meglazul és az edény fenekére hull. Ajánlatos a cinkelektródarendszeren a rázás egyszerű eszközlésére szolgáló szerkezetet alkalmazni. Szakadatlan üzem mellett mintegy havonként kétszer kell az e 1 ektród át n 1 egrázn i. Elegendő helyet kell hagynunk a cinkelektródák és az edény feneke között a lehulló cinkhydroxyd felvételére, hogy a keletkező cinkhydroxyd az elektródák teljes elhasználódásáig helyet kapjon. A cinkelektródát ezen célból a fenéktől bizonyos távolságban helyezzük el, ami pl. a 6. ábra szerint úgy történhetik, hogy a cinkszalagok között megfelelő helyeken (V, VI) támaszokat alkalmazunk, melyek célszerűen lefelé irányított kúpalakúak. A támaszok felül le vannak lapítva vagy síkra vannak lecsiszolva és a sík, párhuzamos felületekre merőlegesen, kellő nagyságú lyukakkal vannak ellátva, hogy az (r) vasrudakra legyenek fel fűzhetők az (s) drótspirálisok helyéhe. A támaszokat a rajz szerint célszerűen úgy rendezzük el, hogy az első (V) pár a cinkelektróda egyik végén, a másik (VI) pár az elektróda másik végén és egy harmadik (V) pár az elektróda közepe táján fekszik. A (V) támaszok úgy vannak méretezve, hogy az elemedény fenekét érintik, míg a középső (V) támaszhoz közelebb fekvő (VI) pár valamivel rövidebb. A (B) szalagvasakra időszakosan lefelé gyakorolt nyomással tehát a cinkelektródát megrázhatjuk. A célszerűen vasból készíthető támaszok sík kontaktusfelületeiken ón, nikkel vagy egyéb hasonló bevonattal látandók el. Hogy az elektródát kényelmesen rázhassuk meg kívülről, megfelelő rázószerkezettel látjuk el. A 2. ábra szerinti, igen célszerű szerkezetnél a (B) szalagvas közepe táján alkalmas fémből, pl. vasból álló, célszerűen fel forrasztott (b) darabbal van ellátva, mellyel az (L) rúd van hasonló módon összekötve, amely szintén vasból áll "módon összekötve, amely célszerűen szintén vasból áll ós az (I) keret és (y) tartályfalak között nyúlik ki a tartályból, melynek széle fölött derékszögben van meggörbítve és vízszintes szárának végén (H) fogantyúval van ellátva, amelynek ismételt lefelé nyomásával a cinkelektródát könnyen megrázhatjuk. Mivel az (L) rúd egyidejűleg a cinkelektróda áram el vezetője gyanánt szolgálhat, úgy azon csupán (N) szorítócsavart kell alkalmazni, amely az elem negativ sarkát alkotja. Több elemet úgy lehet egymással kapcsolni, hogy az egyik elein pozitív (1*1) sarkdrótját a szomszédos élem (N) negativ sarkszorítójához kapcsoljuk. Az elemnek világítási célokra való használatánál célszerű abba oly nagy mennyiségű oldható fémet (cinket) helyezni, hogy ez egy vagy esetleg két évre elegendő legyen. Ha a cink főmennyisége hydroxyddá alakult, az (I) keretet és a cinkelekt.ródarendszert kiemeljük, mire az elektrolytot szívócső vagy hasonló segélyével eltávolítjuk és a cinkhydroxydot tetszőleges módon felvesszük, hogy az egyik, vagy másik módon értékesítsük. Az elemet ezután egyszerűen úgy újítjuk fel, hogy az új cinkelektródákkal ellátott elektródarendszert, a keretet és ennek tartalmát, mely részek gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, ismét visszahelyezzük, mire az elektrolytot újból beszivattyúzzuk. Mivel azonban az ^elektrolyt egy része az eltávolított hydroxyddal együtt veszendőbe megy (azonban a veszteség túlnyomó részét a hydroxyd kisajtolásával visszanyerhetjük), úgy a hiányzó elektrolytmennyiséget az eredeti összetétellel pótolni kell. Ha a széndarabok rendes likacsosságű kokszból állanak, úgy a szénréteg és az