80269. lajstromszámú szabadalom • Kézi ültetőkészülék

utóbbinak felső homlokfala az emelőnek megfelelően lerézselt (pl) szélébe ütközik és ezáltal az emelőt a 2. ábrán feltüntetett helyzetbe forgatja el, miáltal a (h) tolattyú­lap és ezzel együtt az (i) tolóka, előbbinek az (r) kivágásba kapaszkodó csapja révén lefelé mozgattatik (2. ábra), úgy hogy a tolókában lévő magok az (o) csatornába gurulhatnak. Azáltal, hogy a (d) fogantyúkat egy­máshoz közelítettük, a készüléknek földbe szúrt (e és f) saruit szétnyitottuk (2. ábra) és így az (o) csatornán, valamint (e) sarun keresztül legurult magokat a földbe jut­tattuk. A készülék kiemelése után a földben létesített hasadék és igy a fészekbe helye­zett magmennyiség is betemetődik. A földbeszúrás megkönnyítése céljából (különösen kötött vagy kevésbbé nyirkos talaj esetén) a (c) lécen előnyösen egy (s) taposót rendezünk el, melyre a lábbal nyo­mást gyakorolhatunk. Ezen taposót beál­líthatóan is elrendezhetjük, miáltal a földbeszúrás mértékét szabályozhatjuk. Szabadalmi igények: 1. Kézi ültetőkészülék, jellemezve egy­mással csuklósan összekötött kétkarú emelőként működő és ékalakú sarukkal ellátott két (b, c) léc által, melyek egyi­kén a niagszekrény és az adagolószer­kezet, másikán pedig az adagolószerke­zet kívánt kényszermozgását előidéző szerv van elrendezve; mely lécek to­vábbá a használatkor forgáscsapjuk körül egymáshoz képest egy megbatá­rozott szöggel forgathatók el, mikor is a rászerelt saruk a föld beszúrásra al­kalmas éket alkotnak, hogy beszúrás után az adagolt magmennyiség a földbe vezethető legyen. 2. Az 1. igénypontban védett ültetőkészü­lék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a magszekrényt hordozó (b) léc egy magvezető (o) csatornával van ellátva és lemezből készült (e) sa­ruja ugyancsak magvezető csatornává van kiképezve. 3. Az 1. és 2. igénypontokban védett ültető­készülék foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy az egy fészekbe helyezendő mindenkori magmennyiség szabályozására az egyik lécen egy egye­nesben vezetett és változtatható űr­tartalmú (i) tolóka van elrendezve, mely a magszekrényből távozó mago­kat felveszi és a magcsatornába szál­lítja. 4. Az 1. és 3. igénypontokban védett ültetökészülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a magszállító (i) tolóka egyik fala beállíthatóan van kiképezve. 5. Az 1—4. igénypontokban védett ültető­készülék foganatosítási alakja, jelle­mezve a magszekrény kibocsátó nyílása alatt a magcsatornában kilenghetően elrendezett és rugalmasan utánengedő (n) lap által, mely a mag megsérülését meggátolja. 6. Az 1. és 3. igénypontokban védett ültető­készülék foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy az egyik lécen ve­zetett, magszállító (i) tolóka működte­tésére a másik lécen egy csap körül el­forgó, vezérelt íp) emelő van elren­dezve, melynek (r) hosszkivágásába az (i) tolóka (h) tolattyúlapjának egy csapja nyul, mely kényszerkapcsolat az adagoló szerkezet ide-odamozgását eredményezi. 7. A 6. igénypontban védett ültetőkészü­lék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (p) emelő vezérlése cél­jából es?y lerézselt (pl) széllel van el­látva, melyet az egyik (b) lécen létesí­tett hasíték homlokfala befolyásol. 8. Az 1. igénypontban védett ültetőkészü­lék foganatosítási alakja, jellemezve az egyik lécen elrendezett, a földbeszúrás megkönnyítésére szolgáló (s) taposó által. (1 rajzlap melléklettel.) PÍIIIKs nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom