80243. lajstromszámú szabadalom • Mellső és hátsó propellerű mótor

Megjelent 1922. évi december hó 18-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 8024B. szám. V h. OSZTÁLY. Mellső és hátsó propellerrel bíró mótor. DAIMLER-MOTOREN-GESELLSCHAFT CÉG UNTERTÜRKHEIMBAN. A bejelentés napja 1916 március hó 13-ika. Elsőbbsége 1915 április hó 10-ike. Jelen találmány tárgya a propellerek­lek repülőgépmótoron való uj elrendezé­ére vonatkozik, mely elrendezés a szoká­ostól abban tér el, hogy a forgattyú­engely mindkét végén vannak propelle­ek megerősítve. Ezen elrendezés előnye egyrészt abban 11, hogy a propellereknek a forgattyiíten­rely végein való megerősítése által maga forgattyútengely igénybevétele kedve­őbb, ha a legyőzendő erő nemcsak a teír 'ely egyik végén támad. Utóbbi esetben igyanis a torzióerőnek, például a munka­öketben álló hengerből, mely a propeller­ől legtávolabb fekszik, az egész forgattyú­engelyen kell végighúzódnia, úgy, hogy nnek a rugalmas elforgása az egész hossz következtében megfelelően nagy lesz és ez­ltal erős, bizonyos körülmények között (árosán ható torziólengések lépnek fel. Ezzel szemben ugyanoly motort véve ilapul, melynek forgattyútengelyén mind­<ét oldjalon vannak propellerek megerő­ítve, vagyis a legyőzendő ellenállás a for­íattyútengely mindkét végén támad, a orgattyútengelynek torzióra igénybevett zabad hosszai meg vannak rövidítve, úgy, hogy a forgattytengely torziólengései és így igénybevételei is kisebek. Az új elrendezés további előnye abban áll, hogy különös erős motoroknál, mint amilyenek mostanában mindinkább alkal­mazásra kerülnek, csakis egy propeller el" rendezése esetén ennek megfelelően nagy terjedelműnek kell lennie, amivel ismere­tes módon a hatásfok csökkenése jár. Két propeller elrendezése esetén, mint ahogyan az a találmány tárgyánál törté­nik, a hatásfoknak imént említett csökke­nése nem áll be, minthogy kiseb propelle­rek vannak alkalmazva. A találmány tárgya a csatolt rajzon például hathengeres motoron való alkal­mazásban van feltüntetve. (1) a motort, (2) és (3) a forgattyúten­gelyen megerősített propellereket jelöli. A találmány természtesen bármely más erő" gépnél is alkalmazható, mely szerkezeté­nél fogva propellerek hajtására alkalmas. Szabadat m i igény: Mótor propellerek hajtására, azáltal jelle­mezve, hogy a forgattyútengely mind­két végén van egy vagy több propeller elrendezve. (1 rajzlap melléklettel.* Paltats nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom