79589. lajstromszámú szabadalom • Kihúzó öntöltő pisztolyok számára
Megjelent 1922. évi október lió 18-án. MAGYAR KIRÁLYI SZAB AD, ALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 79589. szám. XIX/a. OSZTÁLY. Kihúzó öntöltő pisztolyok számára. WAFFENFABRIK MAUSER AKTIENGESELLSCHAFT CÉG N/M. OBERNDORFBAN. A bejelentés napja 1920 január hó 13-ika Elsőbbsége 1916 október hó 20-ika. A találmány egy, a zárolóban fedetten elrendezett, oly öntöltő pisztolyok számára való kihúzóra vonatkozik, melyeknél az ütőszegfurat hátrafelé, a zárolón van átvezetve. A találmány abban áll, hogy a kihúzó számára való kivágás a furattengelyhez képest rézsútosan áll, úgy hogy egyrészt a kihúzókarom közel a töltények számára való kivetőnyílásig terjed és másrészt úgy a kihúzó, mint az üitőszög számára való kivágás elzárása kis fedőlemez segélyével történhet. A kihúzó számára való kivágás rézsútos elrendezése folytán a kihúzókarmok és a kivető támadási helyei egymástól oly oldalas távolságba kerülnek, hogy a kihúzott töltény számára emelőkar adódik ki, mely a kivetőnek a töltényre gyakorolt lökőerejét jól engedi érvényesülni, úgy hogy ez nagy oldalas ívben dobatik ki a kivetőnyílnson át. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképpeni foganatosítási alakját szemlélteti, egykakasos pisztolyok számára való a csövet körülfogó kakasos pisztolyok számára való, a csövet körülfogó závárzattolattyúval kapcsolatban. Az 1. ábra részleges hosszmetszet a závárzattolattyún át, a 4. ábra A és B vonala szerint. A 2. ábra ugyancsak hosszmetszet a 4. ábra C—D vonala szerint, még pedig ezen ábra E—F középvonalának irányában elforgatva. A 3. ábra a závárzattalottyúnak keresztmetszete a tölténykivetőnyíláson át. A 4. ábra a závárzattolattyú hátsó nézete. Az 5., 6. és 7. ábrák a kihúzót ós a 8. és 9. ábrák a furatok elzárására szolgáló lefödőlemezt külön mutatják. A csapszerű (a) és a rugalmas, lemezalakú (b) részből (5—7. ábrák), valamint a (c) karomból álló kihúzó az (e) závárzattolattyú (1. és 2. ábra) (d) furatába vagy kivágásába van behelyezve. Ennek a (d) kivágásnak kiindulási helye valamivel az (f) ütőszegfurat fölött foglal helyet és a cső furattengelyéhez képest oly módon van rézsútosan vezetve, hogy karma, anélkül, hogy a zárolónak a cső számára való (g) felfekvési felületét áttörné, a tölténykivetőnyílás közelébe kerül. A furat átmérője a kihúzó csapalakú (a) részének felel meg, úgy hogy a kihúzó oldalirányban rögzítve van. Hogy a kihúzó elforgatását, valamint