78441. lajstromszámú szabadalom • Burgonyavetőgép
Megjelent 1921. évi február hó 18-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 78441. szám. X/a. OSZTÁLY. Burgonyavetó'gép. KATONA JENŐ HIVATALNOK BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1920 március hó 4-ike. A jelen találmány ekevassal fölszerelt burgőnyavetögépre vonatkozik, mely tehát a burgonyával bevetendő földet fölszántja és alkalmas távolságokban egyegy burgonyát hullat a frissen fölszántott barázdába. Erre a célra az egyébként közönséges eke módjára kiképezett burgonyavetőgép ■egyik járókereke ütközőkkel van fölszerelve, melyek úgy működnek együtt egy az elvetendő burgonyák befogadására és kihullatására szolgáló garat kihullató nyílását elzáró lappal, hogy utóbbi a kerék minden körülfordulásakor, a rajta elrejt' dezett ütközők száma szerint egyszer vagy többször megnyitja az említett kihullató nyílást, tehát egy-egy burgonya hullhat le a garat előtt haladó ekevas által fölszántott barázdába. Emellett a garat alkalmas berendezéssel van ellátva, mely a burgonyák szabályos kihullását biztosítja. A találmány tárgyának egy foganatosítási példája a mellékelt rajzon van bemutatva, melyen: az , J. ábra a gép oldalnézete, a 2. ábra elülnézete, részben metszete, a 3. ábra fölülnézete, a 4. ábra egy részlete, az 1. ábra l—I. vonala mentén vezetett metszetben, alulról nézve és az 5. ábra egy részlete, a 3. ábra II—II. vonala mentén metszve. A gép közönséges eke alakjával bír. A találmány értelmében ennek az ekének egyik a rajzon látható példánál a jobbololdali (1) járókerekére befelé nyúló (2) ütközők (peckek) vannak erősítve, melyek egy az eketaligára lent (3) függélyes csap körül forgathatóan erősített (4) kétkarú emelővel működhetnek együtt, mely célra ez az emelő szabad végén, a (2) ütközők mozgási pályájába benyúló (41) nyúlványt hord. Az emelő másik vége egy szintén az eketaligára erősített, szabad végével viszszahajlított lapos vasból álló villaalakú (5) villaszárai közt vezetődik vízszintes síkban. Az emelő ezen végéhez egy (6) lánc vagy drótkötél van erősítve, mely egy az ekegerendelyen függélyes síkban forgathatóan megerősített (7) háromkarú emelő egyik karjának végéhez vezet. Ezen háromkarú emelő másik karja (8) lánc- vagy drótkötél segélyével egy az egyik ekeszarvra függélyes síkban forgathatóan erősített (9) kétkarú kéziemelő egyik karjával van összekötve, míg annak harmadik karjától egy (10) lánc- vagy drótkötél vezet egy a két ekeszarv közé erősített, célszerűen trapézkeresztmetszetű, az elvetendő burgonyák befogadására és ki-