77871. lajstromszámú szabadalom • Redőnyzár fényszórók számára

Megjelent 19J51. évi április lió 30-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 77871. szám. VII/d. OSZTÁLY. Redőnyzár fényszórók számára. MAGYAR SIEMENS-SCHUCKERT-MŰVEK VILL. R-T. CÉG BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1917 március hó 9-ike. Elsőbbsége 1916 január hó 18-ika. Fényszórókon a fény elzárására és jel­zésekre szolgáló ismert redőnyz,árak záró léceinek vagy ernyőinek az Iris­zárral szemben az a hátránya van, hogy sok fény megy velük veszendőbe, főleg ép oly esetben, ha a fénynek jól tömített zárására van szükség. E fényveszteség a zárólécek számától, a tengelyek vas­tagságától, vagy egyéb, a fény tömített zárására szolgáló takarólécektől függ. Az alábbiakban oly redőnyzárat írunk le, amelyben a fénynek csak igen kis töredéke vész el az eddigi ily zárakban szokásos fény veszteséggel szemben; a veszteségünk az egész zárban nem lesz nagyobb, sőt kisebb annál, mint a mennyi fény eddigelé egyetlen záróléc révén ve­szendőbe ment. A csatolt rajz első ábráján csupán egy zárólécet vagy redőnyszalagot tüntet­tünk föl ágyazatával együtt; a rajzon (1) számjellel vékony, az ernyő nagysága szerint mintegy 0.3—0.6 mm. vastag acél- vagy fémszalagot jelöltünk, amely két végén a (2) foglalatba van szerelve; ez utóbbiakon a rövid (3) és (4) forgó­csap s rajtuk a (7) és a (8) toldat van. Az (5) és a (6) csapágyazatban forgathatóan ágyazott szalagot a (9) tekercsrúgó fe­szesen tartja. A (2) foglalaton megerősített (10) fo­gantyúk szolgálnak a valamennyi záró­lécet összekötő (9) vonó szalag révén (3. ábra) az ernyős zár működtetésére. Két-két egymásmelleit fekvő redőny­szalag közötti hézag borítása céljából a szalagok széleit a vékony (11) födőlapok­kal látjuk el, amint ezt a 2. ábrán külön föltüntettük. A 3. ábrán hat (1—6) zárószalaggal el­látott ernyős zárat tüntettük föl. A (2—5) zárószalagok úgy vannak kiképezve, amint az 1. ábra kapcsán leírtuk. A szélső (1) és (6) szalagok tengelyei végigmen­nek rajtuk, úgy azonban, hogy a tükörrel vetített fénynyalábon kívül esnek. E ten­gelyek segélyével, amelyek közül azon­ban csupán egy is elég volna célunkhak. a rugókkal megfeszített (2—5) léceket bármelyik oldalról működtethetjük, úgy hogy a feszesen tartott zárószalagok ön­ként nem foroghatnak el. A rajzon nem tüntettük föl azon ismert borító szögléce­ket, amelyek a hézagokat a (2) foglalat és a csapágybakok közt takarják. A leírt módon kiképezett redőnyzár a

Next

/
Oldalképek
Tartalom