77841. lajstromszámú szabadalom • Versenyjáték

Megjelenít 1921. évi ápriliw liő 8-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 77841. szám. VI/d. OSZTÁLY. Versenyjáték. GONDÉ MIKSA KERESKEDŐ BERLIN-WILMERSDORFBAN. A bejelentés napja 1919 augusztus hó 6-ika. Ismeretesek oly versenyjátékok, ame­lyeknél korongocskák vagy effélék kör­ben forgó pályán röpítőerő által hajtva, gyűrűalakú korláton belül versenyt fut­nak. A pályát motor, rugómű stb. segé­lyével vagy pedig szabadon futó kerékmü vagy efféle révén kézzel hajtjuk. A korlát indítóval (start-hellyel), amelynél a ko­rongocskák a versenyfutáshoz összegyűj­tetnek, továbbá céllal van ellátva; az a korongocska, amely a pálya megállása után a célhoz a legközelebb van, nyertes. A jelen találmány szerint két vagy több ily pályát egymás mellett oly módon he­lyezünk el, hogy azökat közös korlát zárja körül, a pályákat pedig oly módon hajtjuk, hogy forgás közben az egyik pá­lya gyorsabban fut, mint a másik. A mellékelt rajz a találmány tárgyának egy foganatosítási alakját mutatja és pe­dig az 1. ábrán fölülnézetben és részleges víz­szintes metszetben, a 2. ábrán pedig közép-hosszmetszetben az 1. ábra A—A vonala szerint. Az (a) alaplemezen 8-as alakú (b) kor­lát van elrendezve, amelynek két felerésze közepeiben a két köralakú (c) és (d) ko­rong forgathatóan és egymáshoz lehető­leg közel csapokon van ágyazva. A koronghajtást az (e, f, g, h) kerékmü szolgáltatja, amelynek két középső, sza­badonfutóan ágyazott (e) és (f) kereke egyenlő nagy, míg a (c) korong (g) kereke csak félakkora, mint a (d) korong (h) ke­reke. Az. (e) keréknek (i) szabadonfutó akasztómüve van, amelynek hajtó részét a (k) emelő képezi. Ezt az emelőt kézzel működtetjük az (1) huzórugó hatása elle­nében. A (b) korlátnak belső oldalán pereme van és ebben függőlegesen (m) acéltűk vannak elrendezve, amelyeknek szabadon rugózó végei a pályák forgása közben az (1, 2, 3 . . .) játékkorongokat vadul ösz­sze-vissza futni késztetik. A játékkoron­gok előbb a (c) forgópályáról a (d) forgó­pályára, azután pedig hurok (8-as) alak­jában (d)-ről (c)-re és (c)-ről (d)-re és így tovább futnak. Végül azonban a (d) pályán gyűlnek össze, mert ez csak fél­akkora gyorsasággal forog, mint a (c) pálya, tehát centrifugális röpítőerejét ko­rábban elveszti. A játékkorongoknak az indítónál való összegyűjtése végett a (c) pályát (n) pál­cával elzárjuk, amelyet a (b) korlátban levő lyukon át kívülről sugárirányban be­dugunk. Ha a (k) emelőt lassan elforgat­juk, a (c) pályára hozott játékkorongok

Next

/
Oldalképek
Tartalom