76970. lajstromszámú szabadalom • Készülék tengeralattjárók ingó mozgásának csökkentésére

vannak osztva. A két fölső (ti) szakasz (cl) nyílások útján a külső vízzel áll ösz­­szeköttetésben, (1) jelöli azt a távolságot, amelyben a (ti) térben lévő vízmennyiség a hajó középvonalától van. Az alsó (t2) szakaszok a szokásos merülőtartályokat alkotják. Azonban a vízvonal fölött lévő és a tengeralattjárónak fölszínen járásánál levegővel telt (ti) terek is működhetnek merülőtartályok gyanánt, amennyiben alá­merülésnél vízzel töltetnek meg, míg a fölszinre emelkedésnél kifúvatnak. Az (ol) nyílásokat a (ti) tereknek ingást­­gátló tartályok gyanánt való működésé­nél állandóan nyitva állanak. Ezeket a nyílásokat elzárókészülékkel szerelhet­jük föl, hogy a (ti) tereket is a tenger­alattjáró fölemelkedése céljából ismere­tes módon a víztől meg lehessen szaba­dítani. Az ingómozgás fékezésére, illetőleg csökkentésére a (ti) tartályok úgy víztar­talmukra, mint légtartalmukra nézve egy­más között csővezetékek vagy effélék ré­vén összeköttetésben állhatnak egymással, mely esetben a külső víztérrel való össze­köttetések fölöslegesek. Ily. önmagában is­meretes részletek nem érintik a találmány lényegét. Szabadalmi igény. Ingástgátló tartályok tengeralattjárók számára, azáltal jellemezve, hogy az ingástgátló tartály egy, a merülőtar­tálytól elkülönített rész által képez­­tetik. rajzlap melléklettel. Páílas nyomda, Budapesl. NYOMD*

Next

/
Oldalképek
Tartalom