76633. lajstromszámú szabadalom • Fölcsatoló sarkantyú
Megjelent 1920. évi május hó 31-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 76633. szám. XIX/c. OSZTÁLY. Fölcsatoló sarkantyú. HINKEL OTTO MAX TŐKÉS CHEMNITZBEN (SZÁSZORSZÁG). & bejelentés napja 1916 junius hó 16-ika. Elsőbbsége 1915 debember hó 30-ika. A lovaglósarkantyúk alakja és elrendezése alapjában véve évszázadok óta változatlan maradt; csupán a sarkantyúnak magának külső kiállítása és méretei, meg alakja is változott az idők folyamán és pedig az ízlésirányok befolyása alatt. Ami különösen a fölcsatoló sarkantyúknak a lábbelire való fölerősítését illeti, semmi lényeges változás sem történt. Csupán a sarkantyúk gyors föltevését és levevését tartották szem előtt. A fémkengyel, amelynek közepéből ágazik ki a sarkantyú szára, idáig mindkét végén egy-egy gombbal volt ellátva és ezekre gombolták rá a mindkét végükön egy-egy gomblyúkkal ellátott, szíjakat. Két-két ilyen szíjat használtak, amelyek közül az egyik, az úgynevezett talpheveder, a csiÉmatalpát fogja át, míg a másik a lábfejnek feszül neki. Ezen ismeretes elrendezésnek hátrányai vannak, amelyek különösen a katonalovast ütközetben élénken sújtják. Az első és legkellemetlenebb hiba abban áll, hogy a sarkantyú könnyen elveszik. Tapasztalat szerint már békeidőben is minden gyakorlat után elvesztett sarkantyúkkal van beszórva a lovascsoportok gyakorlóhelye. Komoly esetben pedig, különösen rohamtámadáskor, amikor a lovak testei sűrűn összeszorulnak és a lovasok lábai egymást érik, méginkább pedig ha a lovas gyalogütközetben száll le és erdős talajon vagy bokros vidéken hatol előre, tömegesen maradoznak el a fölcsatoló sarkantyúk a csatamezőn és ezáltal az illető lovascsoportok harci értéke csökken. Ez a körülmény abban leli magyarázatát, hogy — amint már említettük — a fölcsatolószíjak csak a sarkantyúkengyél egy gombjára vannak minden biztosítás nélkül rágombolva és így mihelyt a szomszéd lovas nyeregszerszáma vagy lába egy kis erővel is ér hozzájuk, vagy pedig ha egy gyalogütközet közben beleakadnak az erdő bokraiba, vagy pedig mocsaras talajon a gyökérszálakba, akkor a szíjak maguktól legombolódnak a sarkantyúról. Az ismeretes fölcsatoló sarkantyúnak egy más nagy hátránya abban áll, hogy nincs rajta semmilyen szerv sem, amely megakadályozná, hogy a sarkantyú fölcsússzék. Ha a lovas gyalog jár a nedves réti talajon és egyes süppedős helyekre lép, akkor a sarkantyú az 1. ábrában pontozott vonalakkal jelzett helyzetbe csúszik föl. A sarkantyú ilyenkor gyakran oly hevesen nyomja az Achilles-ínt, hogy továbbnienetelésnél fájdalNVAMflAUI AA<t
