76614. lajstromszámú szabadalom • Berendezés nyersbőr áztatására és metszésére

kádak szélei mellett kell állniok és mint már említettük, minden egyes nyersbőrt hosszú fogóval kell kihúzniok. Nehéz nyersbőrök súlya meszezett állapotban pedig darabonkint 50- 80 kg. tesz ki. Léteznek ugyan évek óta ezen keze­lést lényegesen javító ú. n. keverő me­szező kádnak. Hzen nagy edények, ame­lyekbe a nyersbőröket beakasztjuk. Ezen edények fenekén gépi erővel hajtott ke­­verőmű van alkalmazva, mely naponkint néhány óráig, esetleg, ha elég erő áll ren­delkezésre, egész nap is, a mészlét moz­gásba hozza és ezzel az összes nyers­bőrdarabok egyenletesmeszezését idézi elő és állandó üzem mellett természet­szerűen az üledékképződést is megakadá­lyozza. Ezen rendszer azonban csak oly gyárakban alkalmazható észszerűen, hol nagyon olcsó elektromos erő áll rendel­kezésre és melyeknek módjukban van ezen keverő-meszezö berendezéseket va­sárnap és ünnepnap, illetve éjjel is né­hány óráig üzemben tartani. Ha ez nem lehetséges és az ily keverő-meszezö be­rendezés néhány óráig üzemen kívül van. akkor természetszerűen a mészlé összes szilárd alkatrészei a fenéken leüleped­nek és szilárd, sűrű pépet képeznek, me­lyet a keverőmíi már nem tud megboly­gatni. Jelen találmány tárgyával az összes előbb említett hátrányok megszüntethe­tek és a munka megkönnyítése és töké­­letesbítése, valamint az idő és a meszező lé jobb kihasználása tekintetében a beve­zetésben említett nagy előnyök éret­nek el. A jelen találmány tárgyát képező be­rendezés az 1. ábrán föliilnézetben, a 2. ábrán keresztmetszetben van föl­tüntetve. Mint a rajzból látni lehet, a berendezés­hez az (Al. A2. A3) meszezőkádak soro­zata tartozik, mely kádak a (K) csa­torna közvetítésével a munkaszint alá sűlyesztett (R) keverőtartállyal állanak kapcsolatban. Ezen célból minden egyes meszezőedényből annak fenekén elrende­zett (0) leeresztönyílás a meszezők men­tén elvonuló csatornába torkol, mely a ke­verőtartállyal alkalmas esés kihasználá­sával szabadon van összekötve. Az (R) keverőtartályhoz a (Z) mésztartály, amelyben a fölhasználásra kerülő mészlé készíttetik el és ezenkívül még a tiszta vizet tartalmazó (W) tartály van hozzá­csatolva. Mint a rajzból látni lehet, a ke­verőtartályban motorral hajtott keverőmíi van alkalmazva, mely a szükségletnek megfelelően az egyrészt a mésztartályból, másrészt a meszező edényekből hozzá­­íolyó meszező lét mozgásban tartja. A munkaszintben elhelyezett (P) szivattyú­mű szívó csöveivel a keverőtartály és a tiszta vizet tartalmazó tartály fenekéig ér. A meszezőkádak hátsó széle mentén az (L) csővezeték halad, mely a szivattyú­val áll kapcsolatban és két-két meszező­­kád számára egy levezetéssel van ellátva. Ezen (Hl. H2. H3) levezetések mint kilen­díthető csövek úgy vannak kiképezve, hogy a csövek mindegyike csuklóban el­forgatva egymásután két edényt táplál­hat. Fölfele irányított torkolattal fölál­lítva, az ilykép elrendezett csőből a ki­ömlés fojtva van, mert a szivattyú járása úgy van szabályozva, hogy a csővezeték nyomása a kilendíthető cső görbületéből adódó folyadékoszlop hidraulikus nyo­mást nem győzi le. Ezen csővezeték alsó végén végiil a (V) elvezetőszelep van el­rendezve. Az imént leírt berendezés működési módja a következő: a nyersbőröket ru­­dakra vetjük, melyek mindkét végükön gyűrűkkel vannak fölszerelve. Ezen ruda­kat a meszezőkádak fölső végén beeresz­tett kampókba egymásután úgy akasztjuk be. hogy minden második rúd mélyebben fekszik, mint az előző, úgy hogy tehát a páros rúdsor körülbelő] 10 cm.-rei ma­gasabban halad, mint a páratlan. Ezen berendezés által a beakasztott nyersbő­röknek kiemelése a meszezés befejeztével megkönnyíttetik. Ha a nyersbőrök be vannak akasztva, akkor az edények a NYOMDA

Next

/
Oldalképek
Tartalom