76248. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés elektromos kemencék számára szolgáló szénelektódák előállítására

kisebb emelő-hengereken vannak elren­dezve és a sajtolás közben a szájcső alá hozandók, amikor is a szájcsönek, a plasztikus elektródamassza oldalas kité­rését elkerülendő, az anyaghengernek fölső szélébe kell illeszkednie. Mindezekből következik, hogy a rúd­sajtóban, melynek anyaghengerei egyenlő átmérőjűek, csiak egyenlő átmérőjű be­bocsátó nyílással bíró főszájcsövek al­kalmazhatók, tekintet nélkül az előállí­tandó elektródák nagyságára. Az ily saj­tóval való sajtolásnál tehát az elektróda­masszának, mely mindig ugyanazzal a gombolyagátmérövel jut ki az anyaghen­gerből, kisebb elektródák előállításánál a szájcsőben igen jelentékeny harántmet­szeti csökkenést kell szenvednie, mely az elektróda harántmetszetének csökkenése mérvében fokozódik. Az ily erős haránt­metszeti csökkenés azonban az elektróda­masszában lévő antracitszemcséknek szétzúzásával jár, minek következtében az elektródák üvegkeménységű struktú­rát kapnak és elektromos kemencében való használatra alkalmatlanokká vál­nak. Ezen körülmények folytán eddig lehe­tetlen volt ugyanababn a sajtóban igen nagy és kicsiny harántmetszetű elekró­dákat hibátlan és durva struktúrával elő­állítani. A találmány tárgya már most lehetővé teszi az eddigi hátrányok beszüntetését, illetve ugyanabban a rúdsajtóban na­gyobb és kisebb harántmetszetű elektró­dáknak teljesen hibátlan durva struktúrá­val való előállítását. A találmány abban áll, hogy egy rúd­sajtóban az előllítandó elektróda haránt­metszetének megfelelően nagyobb és ki­sebb átmérőjű anyaghengereket és ugyanígy nagyobb és kisebb bebocsátó nyílással bíró főszájcsöveket rendezünk el, melyeknek megfelelő alkalmazásával a sajtolásnál az elektróda-gombolyag és a készre sajtolt elektróda között a meg­engedett harántmetszeti csökkenést érjük el. Ily eljárásnál az összes elektródahá­rántmetszetek esetében durva szemcséjű elektródamassza alkalmazható és a masz­szába beágyazott antracitszemcsék a sajtolás közben megtartják eredeti formá­jukat. A mellékelt rajzban a sajtónak a talál­mány szempontjából figyelembe jövő ré­sze van föltüntetve. A rajznak az eredményvonaltól balra fekvő része az eddigi sajtónak az (e) elektróda sajtolásához szükséges (a) anyaghengerét és (c) szájcsövét mutatja, míg a jobboldal ugyanazon elektróda szá­mára a találmány szerint kisebb átmérő­vel bíró (b) anyaghengert és kisebb át­mérőjű (d) szájcsövet tünteti föl. A saj­tolandó anyag a sajtolás közben az első esetben (a)-ból az (eff) úton halad, míg az utóbbi esetben (b)-től a (g, h) úton jut a (d) szájcsőbe. Ez a két út világosan szemlélteti az anyaghengerek és a kész elektróda közötti harántmetsze,ti válto­zást Az (e, f) út ugyanis (a)-hoz képest igen nagy harántmetszeti csökkenést mu­tat, míg a (g, h) út a (b) hengerhez képest csak oly csekély harántmetszeti csökke­nést mutat, mely mellett durva szemcséjű elektródáknak kifogástalan sajtolása me­het végbe. Kísérletek alapján kitűnt, hogy a leírt találmány mindenféle nagyságú elektródáknál igen előnyösen alkalmaz­ható. Szabadalmi igények. 1. Eljárás elektromos kemencék számára szolgáló szénelektródák előállításária, melyeknek hibátlan strukturája az eredeti nagyságban megtartott antra­citszemcsékből van összeállítva, jel­lemezve azáltal, hogy elektródagom­bolyagokat rúdsajtón csekély haránt­metszeti csökkenés mellett egy száj­csövön át elektródákká sajtolunk. 2. Berendezés az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítására, jellemezve azáltal, hogy egy rúdsajtóban az előállítandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom