76225. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mótorok üzemére és mótor ezen eljárás foganatosítására

Megjelent 1920. évi március hó 13-én. MAGYAR KIRÁLYI |jgp SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 76225. szám. Vd/2. OSZTÁLY. Kijárás mótorok üzemére és mótor ezen eljárás foganatosítására. BOYÉ FREDERIK LARSEN GÉPSZERKESZTŐ KOHAVE, RUDKÖBINGBEN (DÁNIA). A bejelentés napja 1918 junius hó 21-ike. Elsőbbsége 1916 november hó 14-ike. A találmány üzemeljárásra vonatkozik mindenféle motorokhoz és ezen eljárás foga­natosítására szolgáló mótor szerkezetét is magába foglalja. A találmányt főképen az jellemzi, hogy a lefelé illetve kifelé járó dugattyú először egy a küllevegővel össze­köttetésben álló nyílást szabadít föl úgy, hogy ennek fölszabadulása után a nyíláson keresztül a küllevegővel való nyomáskiegyen­lítés és azután a dugattyúnak ugyanezen irányban való további mozgása közben kül­levegőnek beszívása megy végbe. Az öblítő levegőnek ezen beszívása a dugattyú egész lefelé lökete alatt folytatódik, mialatt a du­gattyú a hengernek másik kiömlési nyílását is szabaddá teszi úgy, hógy az első helyen említett nyíláson át beáramló levegő a hen­gert kifújja, mihelyt a második helyen em­iitett nyílás, a tulajdonképeni kipuffogó nyí­lás fölszabadul. Amikor a dugattyú fölfelé illetve befelé mozog, mindkét nyílást ismét zárja, mire azután a kompressziólöketet végzi. A mellékelt rajzon a mótor példaképem foganatosítási alakja van föltüntetve. Az 1. ábra az egész készüléket mutatja rész­ben függélyes metszetben, míg a 2. ábra kissé megváltoztatott foganatosí tási alaknak egy részletét tünteti föl. (1) a henger, (2) a kipuffogó nyílás, (3) egy további nyílás, amely a (2) nyíláshoz viszonyítva megfelelő magasabb helyzetben van elrendezve. A (3) nyílás mögött van, mint rendesen, a (4) tér, amely itt meg­lehetősen hosszú csőből áll. Amikor a dugattyú lefelé mozog, elsősorban a küllevegővel ösz­szeköttetésben álló (3) nyílást szabadítja föl, mire a küllevegővel való nyomáskiegyenlítés megy végbe és a dugattyú további lefelé mozgásánál küllevegő beszívása következik, amely a dugattyú egész lefelémozgása alatt tart, mimellett a dugattyú ezalatt a második (2) kiömlő nyílást is fölszabadítja úgy, hogy a (3) nyíláson át beszívott öblítőlevegő a hengert kifújja úgy, hogy ez a levegő a (2) nyíláson át távozik. A dugattyú ezután következő fölfelé moz­gásánál először a (2) nyüás és ezután a (3) nyílás záródik, mire a kompressziólöket be­fejezése következik. A 2. ábra szerinti foganatosítási alaknál a (4) térből (5) csatorna vezet a hengerben meglehetősen magasan elrendezett, a (6) sze­leppel vagy máseffélével elzárható (7) nyílás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom