75565. lajstromszámú szabadalom • Hosszmerevítés lágytestű léghajók számára
nének, úgy ezen erő végtelen naggyá válnék. A fonalakban föllépő erők a 4. ábra felső részében nyilakkal vannak jelölve. A szövet feszültsége által előidézett erők eredője (D) és (B) között működik. Az (A. B, C, D) váz akkor lesz egyensúlyban, ha a (D—B) erő a (C) pontra ugyanazon nyomatékül fejti ki, mint a (P) erő ugyanezen (C) pontra. Ez utóbbi a (C—G) karral növekszik. A (D—B) erő nyomatékánál a (C— H) kar ugyan csökken, azonban maga az erő növekszik. A nyomórúd akkor stabilis, ha a (A. B, C, D) váz egyetlen állásában sem lesz nagyobb vagy egyenlő a (C) erő nyomatéka a (D—B) erő nyomatékával. Ezen vonatkozások behatóbb analytikai számítása azt eredményezi, hogy a burok szövetének aránylag csekély feszültsége elegendő ahhoz, hogy a nyomorodat aránylag nagy hosszirányú nyomóerők ellenében is kiegyenesített helyzetben tartsa. Ebből a nyomórudaknak föltüntetett foganatosítási alakja érs azoknak a léggömb burkával való leírt összekötése a következő előnyökkel jár: 1. A nyomórúd a burokkal igen célszerűen van összekötve; 2. a nyomórúdnak csupán két hosszra dból és, harántra dákból kell állania, míg külömben össznyomás ellen kellő szilárdságú tartót csupán három hosszrúddal és diagonális merevítőrudakkal lehet szerkeszteni; 3. a nyomórúd diagonálmerevítése a burkon való megerősítéssel van közvetetleniil egyesítve és végül 4. A becsuklás elleni stabilitás még a becsuklás után is a burok harántfesizültsége folytán máris igen nagy. a belső nyomásból eredő ellnállást nem is számítva. Az előnyök tehát abban foglalhatók össze, hogy a rendkívül hatásos hosszmerevítés csekély anyagszükséglettel és csekély .súllyal és megfelelően csekély költséggel oldjuk meg. Szabadalmi igények. 1. A burok kerületén és hosszirányában megerősített hosszmerevítés lágytestű léghajók számára, jellemezve azáltal, hogy nyomó rúdegységekből áll, melyek egymással csuklósán vannak kapcsolva. 2. Az 1. alatt igényelt hosszmerevítés, foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a nyomóegységek haránt- és hosszrudakból vannak összeállítva és diagonálisan futó fonalakkal elhelyezett, a burokra erősített szövétszegély és a buroknak a sövetszegély alatt fekvő része által alkotott tömlőbe vannak olyként ágyazva, hogy ezen tömlőt a burok feszültsége szét feszítve tartja és ezzel a létraszerü csuklós részeknek kicsuklását minden irányban gátolja. (1 rajzlap melléklettel.) Pailas nyomda, Bndapest.