75381. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ércek és hasonlók szulfátozására
— 1 — jebb 15%-át tudta szulfáttá alakítani, rendesen azonban még rosszabb volt az eredmény. A 286.620. sz. német szabadalom szerint a kéntartalmú érceket először teljesen lepörkölik, s azután azokat forgó vagy aknamedencékben vagy konverterben épúgy kezelik pörkölési gázokkal, mint más érceket szoktak ilyen kemencékben levegővel kezelni. A levegővel való érckezelés az ilyen kemencékben rendesen emelkedő hőmérsékkel megy végbe, a kemence rendszerint mindenütt egyforma hőmérsékű, s rendesen a kilépési helyen a legmagasabb hőfok uralkodik. Kitűnt azonban, hogy a pörkölt ércek szulfátozása ilyen hőmérsékviszonyok és a gázok egyszerű átvezetése mellett igen tökéletlen. A találmány szerint ellenben igen tökéletes szulfátozást érünk el azáltal, hogy a pörkölési gázokat az anyaggal egyenáramban hagyjuk haladni, s a hőmérséket eközben célszerűen csökkentjük. Ezáltal azt érjük el, hogy az S02 -ben legdúsabb gáz a legmagasabb hőfokon azí oxidban legdúsabb anyaggal érintkezik; itt megy végbe a leggyorsabb szulfátozás, mely azonban a magas hőmérsék folytán nem lehet tökéletes. Ezért a hőfokot egyenletesen sülyedni hagyjuk úgy, hogy az S03 feszültsége csökken, s így egyensúlyba jut a létesítendő szulfáttal. Az S03 , valamint bomlástermékei, az S02 és O fokozatosan fogynak, s végül majdnem teljesen leköttetnek a fémoxidok által. A találmány értelmében tehát egyrészt magas hőmérséket alkalmazunk nagy reakciósebesség elérésére, másrészt csökkenő hőmérséket a reakció tökéletessé tételére. Ezen elvek lehetővé tették a cinkszulfidok gyakorlatilag tökéletes szulfátozását. Ezen esetben a szulfátozási hőfok fölül a ZnSO.t rendes nyomású disszociáció hőfoka, 800—900 által van határolva és kb. 400H -ig sülyedhet. Hasonlóan viselkednek az állandó szulfátokat képező egyéb, pl. réz-, ólom-, nikkel-, kobalt-, mangán-, kadmium- ós ezüstszulfidok is. Kevert ércek szulfátozásánál először a legállandóbb szulfátokat képező fémoxidok szulfátozódnak. A hőmérsék esésével a könnyebben disszociáló szulfátok is képződnek; az S02 —O elegynek azonban mindig módja van a szulfátképzésire, mert útja minden pontján lehetőség van oly fémszulfát képzésére, melynek diszszociáció-nyomása egyenlő a pörkölési gázban lévő S02 —0 nyomásával, s a szulfátképződés minden szulfát számára mindig a legkedvezőbb hőmérsékkel kezdődik. Kitűnt továbbá, hogy a szulfátképződés egyáltalán nem, vagy csak tökéletlenül megy végbe, ha az anyag nem vastartalmú. Ha 'az ilyen anyaghoz vasoxidot keverünk, a reakció normálisan megy végbe. A vas jelenlétének szükségessége arra látszik utalni, hogy a szulfátozás nem S02 révén megy végbe, hanem először a vasoxid katalitikus hatása alatt S03 képződik s ez alakul át a fémoxiddal szulfáttá, miközben az egyensúlyi állapot újból helyreáll. Magnézium, nikkel és réz érceinek szulfátozásánál a vasoxid ezen katalitikus hatására már rámutattak. így a 130.928 sz. német szabadalomban ismertetett eljárásnál porított, fölhevített oxidok fölött levegő és kénessav előmelegített elegyét vezetik. Itt azonban az érc a gázzal nem egyenáramban és szabályosan csökkenő hőmérsék mellett halad, hanem állandóan egy bizonyos, 500—1000° közti hőmérséken dolgoznak. Nem is célozzák az érc összes fémeinek teljes szulfátozását, amit ezen eljárással nem is lehetne elérni, hanem csak egy bizonyos szulfátot akarnak kinyerni s csak ennek kilúgozása után hevítik és szulfátozzák újból a maradékot egy másik fém szulfátozása céljából. Fémszulfidoknak, ill. szulfidos érceknek a találmány szerinti szulfátozását úgy végezzük, hogv az anyagot, melyet
