74833. lajstromszámú szabadalom • Visszaállítható váltóállító - készülék

vetítésével az (S) hajtórúdat (tolórúdat) • rögzíti. A hajtórúdtól (v) csatlórúd vezet a váltóhoz. Ezen ismert berendezésnél a váltó fölhasításakor csak a (z) retesz­darab nyíratott le és a hajtórúd tolatott vissza, hogy az állítógörgő vagy a vonó­huzal mozgatása nélkül, anélkül tehát, hogy az állítóműhöz visszjelentés történ­nék, ami igen nagy hátrányt jelent. Ha azonban az 1. ábrán szemléltetett módon az (S) hajtórúdat az (m) láncdarab vagy más összekötőszerv útján, közvet­lenül a vonóhuzallal hozzuk megfelelő összefüggésbe, akkor a váltóállítóretesz működési módja a normális kezelés tekin­tetében változatlan marad. Az állítókészü­léknek az 1. ábrán szemléltetett helyzeté­ből való átállításánál a vonóhuzal fölső szála éppen úgy, mint az (S) hajtórúd, jobbról balra mozog. Minthogy azonban a vonóhuzal nagyobb útat ir le, mint a haj­tórúd, az (m) láncdarab a váltóállítóretesz balszélső állásában, mint a 2. ábra mu­tatja, megállásra kényszerül. Ha már most a váltóállítóretesz ezen állásából az (S) hajtórúdnak jobbra való eltolása folytán fölhasíttatik, akkor a mozgás kezdetén az (s) reteszdarab lenyíratik és az (S) hajtó­rúd a további mozgás folyamán az (m) láncdarab közvetítésével magával viszi a vonóhuzalt, ami a 3. ábrán szemléltetett helyzetet eredményezi. A vonóhuzal visz­szamozgatásávtl "tehát az állítóműben a váltó végbement fölhasítása jelezhető. Egészen analóg módon működik a beren­dezés a váltóállítóretesznek az 1. ábra szerinti helyzetéből való fölhasítása ese­tén is Á 4—6. ábrákban oly foganatosítási alak van szemléltetve, melynél az (S) haj­tórúd nem közvetlenül a vonóhuzalra, ha­nem az (R) állítógörgőre hat és viszi ma­gával a vonóhuzalt. Ezen célból az (S) hajtórúd egy rajta szilárdan vagy bizo­nyos határok közt csuklósan elrendezett (p) karral van ellátva, mely az (R) állító­görgő (m) és (n) menesztővel működik együtt. A 4. ábra szerinti jobboldali szélső helyzetben az (n) menesztő a (p) karon nyugszik. A váltóállítóretesznek a'balol­dali szélső helyzetbe való átállításánál az állítógörgő az óramutató járásával ellen­kező értelemben forog el és a szétrete­szelési út alatt az (n) csap fölszabadítja a (p) kart úgy, hogy az (S) hajtórúd aka­dálytalanul mozoghat el az 5. ábrában föl­tüntetett állásba, amikor is az elretesze­lési út alatt az (m) csap a (p) kar jobb­oldalára fekszik föl. A váltóállítóretesznek az 5. ábrabeli állásból való fölhasításánál az (s) reteszdarab lenyíratik, mire a (p) kar az (m) csap útján az állítógörgőt az óramutató járásának értelmében elforgatja és a vonóhuzalt megfelelő irányban visz­szafelé mozgatja (6. ábra). Teljesen azonosan működik a 7., 8. és 9. ábrákban szemléltetett foganatosítási alak is, csakhogy ennél a (p) kar a váltó­állítóretesz födőjében van forgathatóan ágyazva, mimellett azt a kar hasítékába kapcsolódó (o) pecek útján az (S) hajtó­kar viszi magával. Egyébként a (p) kar ismét az állítógörgő (m) és (n) csapjaival működik együtt. A 10—13. ábrákban a készülékeknek egy az ismeretetettől eltérő foganatosítási alakja van föltüntetve, melynél az (5) haj­tórúd és az (s) reteszdarab nem tolattyú, hanem emelőolló gyatiánt vannak kiké­pezve. Ezen állítókészülék lényegében szintén a vonalhuzal által működtetett (R) állító­görgőből, annak (z) hajtócsapjától (vagy futógörgőjéből) és két (m) és (n) menesz főcsapjából áll. A bajtórészt itt az (S) haj­tóolló, a rekesztőrészt pedig az előbbivel közös (a) tengelyen elrendezett (s) re­kesztőolló alkotja. A hajtó- és reteszelőollók vagy nyíró­csapok, vagy pedig a (K) rúgós kapcsolás útján vannak egymással összekötve és a hajtóolló a (v) csatlórúd útján hat a vál­tóra. Az (S) hajtóollón továbbá a (z) hajtó­csappal együttműködő sugárirányú (c) hasíték van elrendezve, míg az (s) rete­szelőolló az ugyancsak a (z) hajtócsappal együttműködő (b) reteszelőperemekkel van ellátva, melyek közül az egyik min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom