74147. lajstromszámú szabadalom • Szabályozható összekötő rudazat vasúti váltók csúcssínjeihez

— 2 — meg volt említve, hogy a forgató nyoma­ték karjának csökkentése céljából fölhaj­lított rúdvég alkalmazásának folyomá­nyaként ezen rúdvégnek a csúcssin talpá­val való csuklós összeköttetésére sík-füi szolgál. A találmány szerint már most c tekintetben is további tökéletesítést érünk el azáltal, hogy a csúcssinfiilet a csúcs­sintalpakon átmenő sík fölé kigörbítjük, mimellett természetesen az összekötőrúd végét is megfelelően magasabb szintig hosszabbítjuk meg úgy, hogy az össze­köttetés a törzsszabadalom tárgyához ké­pest a fölhasításnál föllépő erők támadási síkjához még közelebb jut, vagyis ezen erők káros nyomatéki karja még nagyobb mértékben csökken. Megjegyzendő, hogy a találmány tár­gya nem — egyidejűleg mozgó, csúcssi­nekkel bíró angol váltókhoz is alkalmaz­ható, minthogy ezeknél az igénybevételek tekintetében hasonlóak a viszonyok; sőt előnyösen alkalmazható közönséges vál­tókhoz is, melyeknél a tapasztalat szerint a csúcssineket összekötő rúd legalább is a fölhasítás alkalmával meglehetősen nagy mértékben van kihajlásra igénybe­véve. A mellékelt rajzon a találmány tárgyá­nak két foganatosítási alakja van föltün­tetve. Az 1. ábra az egyik, angol váltók céljaira szolgáló foganatosítási alak oldalnézete, csavarkötés alkalmazásával. A 2. ábra közönséges váltókhoz alkalmas foganatosítási alak oldalnézete, ugyan­csak csavarkötés alkalmazásával. A 3-. ábra az 1. és 2. ábrák szerinti csavar­kötésnél előnyösen alkalmazható sajátos csavaranyabiztosítást mutat ré§zben ha­rántmetszetben, részben végnézetben. A csúcssineket összekötő rúd az (1) részből és az ebbe a kívánt hosszúságnak megfelelően célszerűen szorosan betol­ható (2) részből áll. Az (1) rész tok gya­nánt van kiképezve és célszerűen acélönt­vényből áll, mely aszerint, hogy milyen váltóról van szó, más-más külső alakkal bír. így angol váltók esetén (1. ábra) az (I) tokból a törzsszabadalom szerinti föl­hajlított rúdvéget képviselő fölfelé nyúló (5) kar ágazik ki, míg közönséges váltók­hoz, melyeknél az összekötő rúd nem a csúcssinek alatt, hanem azok között fek­szik, az (5) kar helyett a vízszintes (6) toldat van alkalmazva (2. ábra), ezenkívül azonban itt az (1) tok a lefelé nyúló (7) toldatta], az úgynevezett „szakáll"-lal is el van látva, mely az állító szerkezet vo­nórúdjával váló csuklós összeköttetésre szolgál. Az (1) tokba betolt (2) rúdrésznek szi­lárd rögzítése a föltüntetett példákban az utóbbinak csavarmenetes (8) része és az ezzel kapcsolódó (3) csavaranyák segé­lyével történik, oly módon, hogy miután a (2) rúdat az (1) tokba behelyezett és a kellő centrális helyzetben tartott (3) csa­varanyákon, illetve az (1) tokon át a kellő hosszúság eléréséig betoltuk, illetve be­csavartuk, a csavaranyákat megfeszítjük (hatszögletes csavaranyák alkalmazása­nál közönséges csavarkulccsal, a föltün­tetett, homlokbevágással bíró csavar­anyák esetén pedig oldalas kiugrásokkal bíró speciális kulccsal), mimellett a két egymással szemben fekvő csavaranya kölcsönösen csavarbiztosító ellenanya gyanánt hat. Tökéletes biztonság ked­véért azonban a találmány szerint elő­nyösen alkalmazhatjuk még a 3. ábrán látható csavarbiztosítást is, mely a két (3) csavaranya közé oldalról beszorítandó, (U) alakúan meghajlított (8) lemezből áll, mely a (?) rúd csavarmenetes (8) részét körülveszi és mely a (3) csavaranyák kö­zött táVolságbiztosító közeg gyanánt hat (1. és 2. ábrák). A (8"> lemezt a (10) sas­szöggel vagy máseffélével biztosítjuk ki­esés ellen. Világos, hogy az ismertetett kiképzés­nél a forgatónyomaték a (2) rúdnak nem a csavarmenetes részén, hanem a közbenső (II) hely körletében adódik át. Az ismertetett csavarkötés helyett ter­mészetesen ékkötés is alkalmazható, ami­kor is az éket a (2) rúdnak a tokban lévő vége és a tok fala közé szorítjuk, melyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom