74030. lajstromszámú szabadalom • Műkar

- 2 -görbítve a közvetlen görgős húzó szerkezet­tel, az ujjrudazattal és a húzó rugóval, a 6. ábra az ujjemelőknek, a hüvelykujjeme­lőnek a görgős villaszérü emelőn való elren­dezését mutatja, a 7. ábra a kéz forgócsuklójának nagyobb lép­tékű vízszintes hosszmetszete, a 8. ábra a kéz forgócsuklónak függőleges hosszmetszete, a 9. ábra ugyanennek fölülnézete, a 1". ábra a forgócsukló számára való rögzítő szerkezet. A mükar hat főrészből áll és pedig az (A) kézből, a (B) kézcsuklóból, a (C) kézforgó­csuklóból, a (D) alkarból, az (E) könyökcsuk­lóból és az (F) mükarból. Az ujjak mellső (l) percrészei és hátsó (2) rercrészei gömbcsuklószerűen kapcsolódnak egymással és (3) peckek körül fordulnak el. Az (í) és (2) percrészek a (4) és (5) csukló­emelőkkel állanak összeköttetésben és (6) emelő révén mozgattatnak, mely egyúttal a hüvelykujjat mozgató (7) emelővel áll kap­csolatban. A (6) emelő a (10) zsinórgörgő ten­gelyén ülő (13) villával áll összeköttetésben, mely a kézszerkezetben keresztben ágyazott (9) tengellyel áll kapcsolatban. A görgős hú­zószerkezet a (9) tengely körül forgó (12) üre­ges tengellyel van fölszerelve, mellyel a (10) zsinórgörgő van szilárdan összekötve. A (12) tengely négy (13) villával van ellátva, melyek a (14) pecek útján vannak a (6) húzóemelők­kel összekötve. A (10) görgőt működtető (15) zsinór két, a felső csuklóban elrendezett zsi­nórgörgőn szalad és a tartószíjjazaton van megerősítve. Nem változtat a találmány lé­nyegén és annak működési módján, ha a (10) görgő a (14) pecken van elrendezve és a (11) rúgó a (12) üreges tengellyel van összekötve. A kéznek a (B) alkar tengelyéhez képest el­foglalt különböző helyzetű fogvatartására a kívülről működtetendő . (18) emelő szolgál, melynek orra a (19) korong egyik nyugaszába kapaszkodik. A (B) kézcsukló forgó mozgásainak végzé­sére a (0) forgó kézcsukló szolgál, mely két egymásba fogódzó (20) és (21) kúpkerékből áll. Ezek közül a (20) kúpkerék a (B) kéz­csukló (22) zárólapjával van összecsavarolva és ezen lap (23) üreges csapszögére van lazán ráhelyezve, úgy, hogy mindkét forgásirány­ban a (23) üreges csapszög körül elforoghat. Az üreges csapszögről való leesés ellen a (2) csavaranya szolgál. A (20) kúpkerékkel kapcso­lódó (21) kúpkerék ugyancsak forgathatóan vati a (25) pecken elrendezve, mely a (D) al­kar (26) zárólapján elrendezett (27) és (28) bakokkal van összecsavarolva. A pecek kö­rül elrendezett (29) nyomórúgó a (21) kúpke­rekeí kapcsolatban tartja a (20) kúpkerékkel. A Í26) zárólemezen egy harmadik (30) bak van alkalmazva, melyen egy a (31) csavar­csapszög körül kilendülő (32) szegmensemelő van elrendezve és melyet az ugyancsak a (16) és (17) görgőkön vezetett és a tartószíjjazat­tal összekötött (33) húzózsinór működtet. A (32) emelő fogszegmensébe a rugalmas (34) pecek kapaszkodik, mely másik végével a (20) kúpkerék (35) nyílásaiba kapaszkodik és így utóbbi kerék forgását gátolja. A (21) kúpke­rékkel és az (E) könyökcsuklóval összekötött (36) emelő az (F) felkar hajlásánál és kinyitá­sánál arra szolgál, hogy a (21) és (20) kúpke­rekek forgását közvetítse. A kéz nyitására és becsukására, valamint a csukló elforgatására való szerkezet műkö­dési módja a következő: A tartószíjjazattal összekötött (15) zsinór meghúzása által a (10) görgő forgásba jön. Utóbbi forgó mozgása a (11) húzó rúgó (1. abra) hatása ellenében a (7, 13, 6, 4 és 5) eme­lőkre vileük át, ugy, hogy ezek előremozgat­tatnak, illetőleg kinyujtatnak, minek következ­tében az ezen emelőkkel összekötött (1) és. (2) lijjpecek és a hüvelykujj is kinyujtatnak. Miután a megfogandó tárgy a nyitott kézbe került, a (15) zsinórt eleresztjük, ugy, hogy a (7, 13, 6, 4 és 5) emelők a rúgó által kifejtett hatásra visszatérnek eredeti helyzetükbe, mi­nek következtében a kéz annyira becsukódik, mint amekkora a megfogandó tárgy. A tárgy a (11) rúgó hatása alatt fogva tartatik. A kézcsuklót a tartószíjjazattal összekötött (38) zsinór meghúzásával forgatjuk el miáltal a (D) alkar a (37) forgócsap körül elfordul. Ezen mozgással együtt a (36) vonórúd is elto-

Next

/
Oldalképek
Tartalom