73899. lajstromszámú szabadalom • Párologtatókészülék

szakaszokon egymás után áthalad, miköz­ben az egyik szakaszból a másikba való minden átáramlás gőz különválasztásával jár. A föltüntetett foganatosítási példában a szakaszok egymással való összeköttetésére a két (A) és (B) köpeny közötti (F) csator­nák szolgálnak. E csatornák helyett azon­ban közönséges csöveket, esetleg az (A) pá­rologtatótesten kívül alkalmazott csöveket is használhatunk, amikor is a (B) hűtő test­nek a párologtatóéval közös köpenye lehet. A be-, illetve elpárologtatandó folyadékot a (G) bebocsátócsövön vezetjük be és az utolsó kamrában (H)-nál vezetjük el. A fűtő­gőz (C)-nél áramlik be, míg a kondenzált víz (D)-nél távozik. A páragőzök (J)-nél hagyják el a készüléket. A 3. és 4. ábrák szerinti foganatosítási alaknál az (1) párologtatótest a fűtőcsöve­ket befogadó (2) csőfenékkel van ellátva. Ezen (2) csőfenék fölött a készülékben a (3) fenék van elrendezve, mely több (4) hen­geralakú köpenyt hord, amelyeket fölül (5) födelek zárnak el; az utóbbiak a (2) cső­fenékkel együtt a (6) forrcsövek csőfenekeit alkotják. A (3) fenék fölötti térben meg­felelő magasságú (7) válaszfalak, a (2) fenék alatti térben pedig (7') válaszfalak vannak. Ezek a válaszfalak, melyek az alsó kam­rákra vonatkozólag a 4. ábrán szakadozot­tan vannak föltüntetve, egymás fölött fekvő kamrákat alkotnak, amelyek célszerűen nagy átmérőjű (8) és (9) csövek útján akként vannak egymással összekötve, hogy az egyik szakasz forrcsövein át fölfelé tóduló folyadék a reákövetkező alsó kamrába áram­lik; ekként a folyadékot arra kényszerítjük, hogy az egyik szakaszt a másik után át­járja, mimellett minden irányváltozás gőz különválasztásával jár. A be-, illetve elpárologtatandó folyadékot (10)-nél bocsájtjuk be és (ll)-nél vezetjük el. A fűtőgőz (12)-nél áramlik be, míg a kondenzált víz (13)-nál távozik. A páragő­zök (14)-nél hagyják el a készülékeket. A rajzon a (8) és (9) csövek a készülék bel­| sejében vannak elrendezve, természetesen azonban, hogy ezeket a csöveket a készülé­ken kívül is vezethetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Párologtatókészülék, jellemezve azáltal, bogy a célszerűen állócsövek alkotta fűtőtest fölött és alatt lévő teret válasz­falak egymás fölött lévő kamraszerű szakaszokra osztják, amelyek közül mindegyik fölső szakasz a reákövetkező alsó szakasszal van összekötve, oly mó­don, hogy az egyik alsó szakaszból föl­szálló folyadék gőz különválása mellett az előbbi alsó szakasszal szomszédos alsó szakaszba áramlik és csak több, ill. valamennyi első szakaszon való át­haladás után távozhat. 2. Az 1. igényben védett párologtatókészü­lék foganatosítási alakja, jellemezve az­által, hogy a készülék kibocsátó cső­toldata a bebocsátó csőtoldathoz képest annyi kamraszakasszal eltoljan van el­rendezve, amennyit a folyadéknak át kell járnia. 3. Az 1. és 2. igényekben védett párolog­tatókészülék foganatosítási alakja, jelle­mezve^ a készülék belsejében elrendezett csöveskazán által, mimellett a csöveskazán és a párologtatóköpenye közötti gyűrűs tér a fölső és alsó szakaszok összeköt­tetésének létesítésére van fölhasználva. 4. Az 1., 2. illetve 3. igényben védett páro­logtatókészülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a fűtőtestet al­kotó csöveskazán fölső csőfeneke több fenékből áll, amelyek mindegyike egy­egy (4) köpenybe van beillesztve, mi­mellett a köpenyek között a fölső és alsó szakaszok egymással való össze­köttetése van létesítve. 5. A 4. igényben védett párologtatóíészülék foganatosítási alakja, jellemezve azál­tal, hogy az (1) és (4) köpenyek közös fenékkel vannak ellátva, amelybe a fölső és alsó kamraszakaszokat egymással összekötő vezetékek vannak beeresztve. 1 rajzlap melléklettel.) Tallas nyomda, Budapest. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom