73487. lajstromszámú szabadalom • Önműködő levágó, és lerakógép vékonyfalú szlagsajtógyártmányok számára

— 2 — azonban az orrszalag alatt áll. Utóbbi vezeti már most be az orr vágását azáltal, hogy a szalaggal synchron előre mozogva, egy­idejűleg szintén az orrszalag fenekéig föl­emelkedik és az orrszalagot addig vágja, míg az ekközben lesiilyedt második kés a már kivágott orr alatt való elhaladása után az orrszalagnak a már az első kés által készített kivágásába jut és most, miután a második kés ismét lesülyedt, az orrszalagot teljesen levágja. Ezen két kést egy-egy, a szalag mozgási irányában lengően ágyazott, egymással párhuzamosan kapcsolt, a fönt­említett lengőállvánnyal egy-egy hajtórúd útján csuklósan összekötött emelőpár hordja és — minthogy ezen emelőpárok egymás­hoz képest divergálóan vannak elrendezve úgy, hogy az egyik emelőpár szabad végei fölfelé mozognak, ha a másik emelőpár sza­bad végei lefelé forognak, a lengőállvány, a hajtórúd és ezen emelőpárok a két kést fölváltva az orrszalag pályájába emelik. A hátsó kés a lengőállvány előrehaladásakor az orrszalag fenekéig emelkedik az orr­szalagot tehát függőleges irányban keresztül­vágja, míg ekkor az épen a szalag szom­szédos átmetszési helyén levő mellső kés az orrszalag alá sűlyed. A hátsó kés az ezt hordó emelőpárral csuklósan van össze­kötve úgy, hogy fölfelé kitérhet és a lengő­állvány visszafelé lengése közben majdnem annak löketvégéig vízszintes pályán vezet­tetve a fölemelt állásban marad, emellett az egyidejűleg előre mozgó orrszalagból egy darabot kivág, a visszafelé való löket végén pedig a vezetékből hirtelen legmé­lyebb helyzetébe esik, míg közben a mellső kés a kivágott részbe emeltetett föl és ott az egyideig nyugvó lengő állvány követ­keztében, ugyancsak nyugvóan, csak magá­nak a szalagnak mozgása folytán a még hátralevő orrszalagrészt a következő szalag­átmetszési helyig elvágja. Mint látható tehát a vágást itt sem közvetlenül a szalag által működtetett hengerek végzik, hanem utób­biak, ill. az általuk mozgatott lengőállvány a késeket csak a vágásra mindenkor szük­séges állásba hozzák és a szalag, úgyszól­ván természetes előrehaladásával vágja ön­magát az álló, vagy legalább is viszonyla­gosan álló orrvágókések mentén. A lerakógép, az eddigiekkel ellentétben, folytonosan működő és a levágott szalag­darabokat a szokásos módon tovavezető görgős asztal vége alatt ágyazott, két kar­csillagból képezett dobból áll, melynek kar­végein szárítókeretek fölvételére szolgáló lerakókarok vannak mellső végükkel csuk­lósan megerősítve, melyeket súlyemelők hátsó végükkel az utána következő karpár végéhez zárva tartanak. Ezen súlyemelők úgy vannak elrendezve, hogy a dob fölfelé forgó oldalán, annak vízszintes tengelysíkja fölé jutva átbillennek, miáltal a lerakókere­teket nyitják éa a vízszintessel csak kis szöget képező lejtős helyzetbe forgatják, amelyben a levágott szalagdarabok fölvéte­lére szolgáló szárítókeretek a lerakókere­tekre könnyen fölrakhatok. Az ily módon nyitott lerakókeretek aztán görgők segítsé­gével vezetőpályára futnak föl, mely azokat lassanként a görgő asztallal párhuzamos helyzetbe hozza, mi mellett e keretek állan­dóan közvetlenül az asztal alatt haladnak tova, míg ezen túlhaladva a súlyemelők be­folyása alatt ismét a dob következő kar­párjaihoz zárkóznak és oly lejtős helyzetet vesznek föl, melyben az időközben a görgő­asztalról lehullott és a lerakókereteken nyugvó szárítókeretekre esett levágott sza­lagdarabok utóbbiakkal együtt a lerakókere­tekről a szokásos további, a szárítóhelyi­ségbe vezető szállítóberendezésre csúszhat­nak le. Ezen lerakódob alkalmas transmis­sió segítségével a szalag által működtetett hajtóhengerről hajtatik az agyagszalag moz­gási sebességével egyenlő kerületi sebes­séggel. A lerakódobra hulló levágott szalag­darabok a dob forgását részben toló hatá­sukkal, részben súlyukkal annyira támogat­ják, hogy a hajtóhenger majdnem teljesen tehermentesíttetik és működése majdnem csak a dob sebességének igen kevés erőt igénylő szabályozására terjed. Ezen, a föntebb vázolt szerkezetekből álló, önműködő levágó- és lerakóberendezést alkalmas állvány segítségével tetszőleges szalagsajtónak a szájdarabot hordó előtét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom