73438. lajstromszámú szabadalom • Takarmányvágógép
Megjelent 1919. évi március lió 31-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 78488. szám. X/a. OSZTÁLY Takarmányvágó gép. W. SPEISER CÉG GÖPP1NGENBEN. A bejelentés napja 1917 augusztus hó 15-íke. A takarmány vágó gépek menesztő hengereinek eddigi emelő berendezéseinél gyakran előfordult, hogy a vágandó anyag egyenetlen bevezetésénél a fölső meneszlőhcnger egyoldalúlag emeltetett föl, ami a fölső menesztő henger hajlókerekeinek vagy az oldallapoknak törését vonta maga után. Már kísérletet tettek ezen hátránynak a sajtófödél párhuzamos vezetése által való megszüntetésére, azonban ennek a szerkezetnek is az a hibája volt, hogy a takarmány mindig a sajtolófödél alsó részében levő fogak közé hullott és azokat eltörte, úgy, hogy a födél nem mozoghatott fölfelé és lefelé. Ezen hátrányok a találmány szerint azzal vannak megszüntetve, hogy a sajtolófödél, amelybe a fölső menesztőhenger van ágyazva, mindkét oldalon az oldallap okban van vezetve és hátsó oldalán fönt kéit fogazott rúddal van ellátva, amelyek két fogazott szegmenssel kapcsolódnak. Ex utóbbiak az oldalapokba ágyazott közös tengelyen ülnek szilárdam, amely emelő segélyével elforgatható és ezáltal a sajtolófödélbe ágyazott fölső menesztőhenger emelhető és sülyeszthető. A fogazott léceknek és szegmenseknek a sajtolófödél hátsó oldalán való elrendezése egyúttal azt a fontos előnyt is nyújtja, hogy a henger középvonalától a vágás helyéig terjedő távolság rendkívül rövidre vehető, minek folytán a henger és a vágókés között nem léphetnek föl zavaró fennakadások. Kzt eddig nem lehetett elkerülni, mivel a henger és vágókés közötti út túlhosszú volt, úgy hogy a később érkező takarmány a menesztőhengcreken már túlvezetelt takarmányt nem volt képes előretolni. A fölső meniesztőhengert a saj tolófödéllel együtt emelő- és sülyesztőlengely ütköző pecekkel van ellátva, amely a sajtolófödél és a fölső henger lesülvesztésekor, illetve a gép kiürítése alkalmával a hajtómű kapcsolójával összeköttetésben álló kiiktató emelő orrához ütközik és ezáltal a kapcsolót a visszafelé való járásnak megfelelő helyzetből önműködően a középhelyzetbe állítja. A kapcsolóhüvelyt működtető kiiktató emelő rézsútosan fölfelé haladó toldattal bír, amely haránlrudak segélyével ugyancsak a kiiktató emelő tengelyén megerősített másik hosszrúddal van összekötve, úgy hogy a kiiktató emelővel kapcsolatos rudazat egyúttal a gép lefödésére is szolgál. Megjegyzendő még, hogy a megterhelt emelő, amely a fölső menesztőliengert a saj tolófödéllel együtt rendszerint lefelé húzza, hátrafelé a takarmányszekrény irányában meg van hosszabbítva, minek folytán a fölső menesztőhenger a sajtolóíödéllel együtt kényelmesen) emelhető és sülyeszthető. A találmánynak egy kiviteli alakját a mellékelt rajzok tüntetik föl, amelyeken az . 1. ábra a gép elülnézete, a 2. ábra fölülnézete, a 3. és 4. ábra jobb-, illetve balfelőli oldalnézete, az 5. ábra függélyes keresztmetszete az 1. ábra (A -A) vonala szerint, a