73312. lajstromszámú szabadalom • Főzőfazék

tetlen, hogy ezeket tisztítás vagy javítás céljából le- illetve kivegyük, e végből a golyós csapágy külső gyűrűjén, mely a sze­lence körül fekszik és a golyós csapágyat tartja, kis láncok vagy zsinegek vannak alkalmazva, melyek közös láncba vagy zsi­negbe egyesítve a főzőfazék oldalán alkal­mazott emelőműhöz vezetnek. A találmány tárgya a mellékelt rajzokon van föltüntetve és pedig az 1. ábra a 2. ábra A—B vonala szerinti metszetet, a 2. ábra a födő és fazék fölülnézetét mu­tatja, az előbbit csukott állapotban. A 3. ábra ugyanezt tünteti föl, de vissza­forgatott födőrésszel. A 4. ábra az 5. ábra A—B vonala szerinti metszet, mely a kavarókészüléket is mu­tatja. Az 5. ábra mind a két födőrészt fölülnézet­ben, a 6. ábra a fölső födő felét elforgatva mu­tatja úgy, hogy a kavarókészülék részben látható. A 7. ábra metszet a fölülnézetet mutató 8. ábra E—F vonala szerint, ahol is a golyós csapágy ós az emelőszerkezet lát­ható. A 9. ábra a kettős golyós csapágy fölülnézete 31. a 7. ábra A—B vonala szerinti met­szete nagyobb léptékben. A 10. ábra ugyanannak a metszete a 9. ábra € —D vonala szerint. Az (a) fazék, mely bármily szokásos alakú lehet, fölső (b) szélén két (c) és (d) részből álló (e) födőt hordja. Ezek a részek a közé­pen egy (f) szelence által úgy vannak össze­kötve, hogy a fölső (d) rész az alsó (c) rész fölött a szelence körül forog. A (c) födőrész egyik szélén félholdalakú kimetszés van; m elyet a fölső (d) rész az (f) tok irányában és kifelé a kerület felé is teljesen beföd, (1—6. ábrák). A (d) födélrésznek forgása (h) nyelvvel vagy fogantyúval történik, miköz­ben a (c) födélrészen álló (g) nyelv vagy fo­gantyú az alsó födélrész tartására szolgál. A fazék belsejének kifelé való teljes elzárása az (i) dugasznak az (f) szelencébe való beillesz­tése által történhetik. (1—3. ábra). Ezen dugó helyett az (i) kavarókészülék (4—6. ábra) is beilleszthető az (f) szelencébe, mely kívülről (m) kézi forgattyúval hozható forgásba. A ka­varókészülék úgy van szerkesztve, hogy annak (k) karjai és az (1) közök egymáshoz képest el vannak tolva, oly módon, hogy minden fordulatnál az előbbiek az utóbbiak helyébe kerülnek ós megfordítva, miáltal a fazék tartalmának tökéletes fölkavarását ér­jük el. A 7—10. ábrák mutatják az (o) golyós csapágy alkalmazását a kavaró készülék forgatásához; a csavaranya, mely az (f) szelencében álló, forgatható kavarókészülék orsóján föl és lecsavarható. Ezen csavar­anya által a kavarókészülék beállítható. Az (o) golyós csapágy külső tokjába vannak az (s) kis láncok vagy drótzsinegek a be­csavart (u) horgokra fölerősítve. Ezek a láncok vagy zsinegek a (t) gyűrű révén csak egyetlen közös, erősebb lánccal vagy zsineggel vannak összekötve. Ez a (v) csi­gákon át, melyek a fazék oldalán megerő­sített (w) kengyelen vannak elhelyezve, az (r) dobhoz vezet, mely a közös láncot vagy zsineget a (q) kéziforgattyú forgatásakor föl- és legöngyölíti, miáltal a födő és a kavarókészülék szükség esetén fölemelhető vagy lebocsájtható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Főzőfazék két részből álló födővel, jel­lemezve azáltal, hogy a fölső (d) födőrész a másik (c) födőrészben levő szilárd (f) szelence körül forgatható és a fazék belsejének kifelé való elzárása a födő középvonalán fekvő fölső egyenes födő­résznek az alsó részre és a fölső (d) részkerületének az alsó (c) rész félhold­alakú kimetszésének szegélyére való reáfekvése által történik. 2. Az 1. igénypont szerinti főzőfazék kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a levehető elzáródugasz helyett (i) kavaró­készülék van alkalmazva, mely az (m)

Next

/
Oldalképek
Tartalom