73071. lajstromszámú szabadalom • Forgószerkezet műkezek számára
Megjelent 1919. évi január hó 4-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 73071. szám. VII/e. OSZTÁLY. Fogószerkezet műkezek számára. BIBER ARNOLD CÉG PFORZHEIMBAN. A bejelentés napja 1917 december hó 4-ike. Elsőbbsége 1916 október hó 20 ika. Jelen találmány tárgya fogószerkezet oly műkezek számára, melyeknél a kezelendő eszközt hevederrel vagy szalaggal fogjuk körül. 'Ily szerkezeteknek képeseknek kell lenni arra, hogy a hevederrel vagy effélével egy tárgyat elmozdíthatlanúl fogva tartsunk*, de ha úgy kívántatik, gyorsan ismét elbocsáthassunk. Ezen célra már sokféle feszítőszerkezetet ajánlottak. Amennyiben ezek gyors oldást engednek meg, azzal a hátránnyal is járnak, hogy nehéz velük egy tetszőleges tárgyat egészen határozott helyzetben megfogni vagy egy már a mesterséges kézben fekvő tárgyat utánfogni, mert az említett szorító szalagos zárak túlgyorsan és átmenet nélkül hatnak. Ezen hátrányt jelen találmány kiküszöböli. Lehetővé teszi, hogy a szorító szalaggal egy tárgyat, pl. egy szerszám nyelét előbb aránylag lazán átfogjunk, azután a már megfogott tárgyak utólag helyes helyzetbe hozzuk vagy utánfogjuk és végül a kívánt helyzetben elmozdíthatlanúl fogva tartsuk. Lényegében a találmány azon alapszik, hogy a szorítószalag vagy efféle tetszőlegesen lazára vagy rögzítőén méghúzható szorítózárral vagy effélével és á szorítózártól függetlenül ható húzó- vagy feszítőberendezéssel, pl. egy emelőzárral van ellátva, melyek közül az első zár az utánfogást, a második pedig a rögzítést teszi lehetővé. A találmány tárgyának egy foganatosítása példája a mellékelt rajzban van föltüntetve, az 1. ábrán a fogószerkezet egy műkéz mellső részén megerősítve, oldalnézetben látható, a 2.ábrán megfelelő alulnézet van bemutatva,a 3. ábrán a nyitott szorító berendezésen át vett keresztmetszet, laza emelőzárral van bemutatva, a 4. ábrán ugyanilyen keresztmetszet látható zárt szorítóberendezés és zárt emelőzár mellett, az 5. ábrán a szorítóberendezés és feszítőberendezés különösen célszerű méretezését és elrendezését mutatja sémás nézetben a fogólemez alsó részével, laza feszítőberendezés mellett, a 6. ábrán ugyanezen elrendezés látható, rögzített feszítőberendezés mellett. A műkézen való megerősítéshez (1) fecskefarkszerű kivágással vagy effélével ellátott (2) lemez, célszerűen kicserélhetően, a (3) szorítószalagot tartja, mely arra szolgál, hogy a fogva tartandó tárgyat körülfogja. A szalag szabad végét egy szorítóberendezés húzhatja, mely a (4) feszítőemelő be-I hatása alatt áll. >