72709. lajstromszámú szabadalom • Vezetőcsiga fölhúzók és daruk számára

illetve a láncot állandóan a fölhuzódob közepe felé igyekeznék húzni, ha a vezetőcsiga a dob középvonalában var\ fölfüggesztve, azonban a dob kidomborí­tott alakjánál a tekekerületek mindig szorosan egymás mellett fognak feküdni. A mindenkor beleié hajlított lemeznek ezen rugalmas lemezek meghajlítása által okozott föltolását a 4. ábrán föltüntetett szerkezet azáltal teszi lehetővé, hogy a rugalmas (2) lemezekben a (14) csavarok száimiára, melyek azokat a (3) tuskóhoz erősítik, hosszúkás (13) lyukak vannak vágva, úgy hogy a csigaíölfüggesztés ferde beállásánál a mindenkor befelé hajlított lemez fölcsúszhatik, úgy hogy a (11) csigatengely is ferde helyzetet vehet föl. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vezetőcsiga fölhuzók és daruk szá­mára, azzal jellemezve, hogy rugal­mas lemezek között lengethetöen van ágyazva. 2. Az 1. igénypont szerinti vezetőcsiga kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a vezetőcsigát hordó rugalmas leme­zek görbített alakúak és forgatható orsóra vannak erősítve oly célból, hogy a kötél vagy lánc, mely a tér­ben a dobhoz képest tetszésszerinti szög alatt fekszik, egyetlen csigával legyen a fölhuzódobra vezethető. 3. Az 1. igénypont szerinti vezetőcsiga számára való rugalmas fölfüggesztés, jellemezve hosszúkás lyukak által, melyeken a rugalmas lemezek meg­erősítő csavarjai átmennek, oly cél­ból, hogy a rugalmas fölfüggesztés meghajlított állásánál a minidenkor befelé hajlífott rugalmas lemez föl­osiúszhassék és a (11) csigatóngely ferdén állhasson be. (1 rajzlap melléklettel.) i i I MUM RéSZVéNYTÁMAtAO NVOMOAjA •UttM Ww

Next

/
Oldalképek
Tartalom