72542. lajstromszámú szabadalom • Karbiddob

Megjelent 1918. évi augusztus hó 37-én. MAGY. gjW KIR. szabadalmi jhff hivatal SZABADALMI LEÍRÁS 72542. szám. XX/f. OSZTÁLY. Earbiddob. országos vaskereskedelmi részvénytársaság budapesten. A bejelentés napja 1917 julius hó 21-ike. Eddig a karbiddobok hengeralaikban készültek, még pedig úgy, hogy a készítő­gyár szegélyezéssel vagy forrasztással a dobnak födelét és fenekét is ráerősítette, a födélén a dob megtölthetésére kisebb méretű nyílást hagyott s az azt eltakaró zárólapot töltés után már maga a kar­bidgyár erősítette föl. A karbid az így el­zárt dobokban került szállításra és fo­gyasztásra. A jelen találmánynak az a célja, hogy a kiürült dobok újra fölhasználhatók és tömeges visszaszállításnál térkihaszná­lás céljából egymásba rakhatók legye­nek. E célból a dobokat az eddigi hen­geres alak helyett lefelé szűkülő kereszt­metszettel, vagyis kúpos alakkal készít­jük és födelét különálló és oldható meg­erősítő elemmel ellátva állítjuk elő. A dob (fölső) száját teljesen eltakaró födél levétele után teljes mértékben nyitva álló száj lehetővé teszi, hogy azo­nos idomú és méretű több dobot rak­hassunk egymásba, amelyek a karbid­gyárba a vasait! kocsik legjobb térkihasz­. nálásával lesznek visszaállíthatok. Mellékelt rajzon a találmány tárgyának egy példaiképeni foganatosítási alakja van föltüntetve, ahol az 1. ábra a találmánybeli több karbid­dobot egymásba rakva függőleges hossz­metszetben, a legbelsőt (legfölsőt) oldal­nézetben, a 2. ábra a karbiddob födelét fölülné­zetben, a 3. ábra a födél fölerősítését függőleges metszetben, végül a 4. ábra ugyanezt fölülnézetben mu­tatja. Az egymásba raikhatás céljából célsze­rűen lefelé szűkülő keresztmetszettel elő­állított (1) dobo-k fölső szélét egy alkal­masan körszelvényű (2) karimával me­revítjük. A (3) födelet célszerűen olyan (4) szegéllyel látjuk el, amely a (2) kari­mát fölül és kétoldalt körülveszi. A föl­illesztett födélnek (4) szegélyére azután egy előnyösen körív szelvényű (5) ab­roncsot fektetünk, amelynek két vég^t (6) csavarkötéssel húzzuk össze. A csa­varkötés meghúzása után (7) ólompe­cséttel is ellátható. A leirt módon fölerősített és lezárt fö­dél a dobot kellő tömítettséggel zárja Netán kívánt gondosabb tömítés esetén a dob (2) karimája és a födél (4) sze­gélye közé (8) tömítőanyagot, pl. újság-

Next

/
Oldalképek
Tartalom