72488. lajstromszámú szabadalom • Műkar
szalaggal van erősbbítve. A hevedergyűrű legalsó részén egy (215) szíj van megerősítve, mely másrészt a rajzon föl nem tüntetett csípőövre vagy nadrágtartó módjára a ruházatra erősíthető. A (192') hevedergyűrű a (28') váll-lemezzel két a test mellső és hátsó oldalán harántirányban vezetett (216, 216') szíjjal van összekapcsolva. Hogy a karcsonk teljesen tehermentesíttessék, a fölkarhüvely a (28') váll-lemezzel csakis a (213') szövetszalag útján van összekötve és a hónaljnál a testhez fekvő (217) támasztólemezhez oldalt és előre, illetve hátra lengethetően, azonban elforgatás ellen biztosítva van erősítve; a (217) lemezt a szembenfekvő vállra fektetett (218) heveder tartja helyzetében (32. és 33. ábra). A mechanizmusoknak fönt leírt működtetési módjai természetesen mindenkor az adott körülményeknek megfelelően alkalmazandó és ennek megfelelően változtatható. A 30. és 31. ábrákon példaképpen oly berendezés van föltüntetve, mely mindkét karjától megfosztott egyén számára alkalmas és pedig úgy, hogy az egyik kar teljesen hiányzik. Ennek megfelelően az egyik oldalon a mellső karcsonk számára egy (b) műkar van alkalmazva és a másik oldalon mesterséges vállcsuklóval ellátott (a) műkar. Mindkét vállon egy-egy (28', 28") válllemez fekszik, melyek egy-egy a szennbenfekvő kar hónalja körül fektetett (217, 217') heveder segélyével a testre vannak erősítve. A (28') váll-lemezre az alsó karcsonk számára való (b) műkar fölkarhüvelye van függesztve, míg a (28") váll-lemezre a teljesen amputált kart. helyettesítő (a) műkar (1') folkarhüvelye, a későbbiekben leírt módon, a vállcsukló képezése mellett, van fölfüggesztve. Mindkét műkarnál az illető vállak emelése és sűlyesztése egy mechanizmus működtetésére van fölhasználva és pedig a (b) műkarnál (9) húzóelem által az alsó kar emelésére és a kéz forgatására, ellenben az (a) műkarnál a kéz nyitására, ellenben az (a) műkarnál a kéz nyitására és zárására a (10) húzóelem segélyével, valamint a fölkarhüvely emelésére és sűlyesztósére a vállcsuklóban a (218) húzóelem segélyével. Az összes vállhuzalok számára közös támaszul a csípőn megerősített (231) öv szolgál, melyen a (b) műkar (9) húzóeleme számára oldalt a (204) vezetőcsiga van elrendezve, melyről a húzóelem egyrészt a hajlékony (219) vezetőcsőben a (28') váll-lemez (196) vezetőcsigájához és másrészt a test hátsó oldalán elrendezett hajlékony (219') vezetőcsövön át a (28') váll-lemez hátsó részén lévő (199) megerősítőhüvelyhez van vezetve és ezzel a (203') ütközőgyűrű útján van összekapcsolva, úgy hogy a (199) hüvely a húzóelemet magával viszi. Az (a) műkar (10) húzóeleme számára a (231) öv mellső oldalán egy (220) fémgyűrű van alkalmazva, melyhez a (10) húzóelem van erősítve; a húzóelem innen a hajlékony (221) fémcsővezetéken keresztül a (28") válllemez mellső oldalán elrendezett (196') vezetőcsigán át a (10') csővezetékbe lép és abban az (a) műkarban lévő mechanizmusához vezettetik. Minthogy a (10) húzóelem ezen esetben nincsen a csípőnél a váll-lemez hátsó oldalához vezetve, hanem végével az öv mellső oldalára van erősítve, a (28") váll-lemez emelésénél a váll a (10) húzóelemet csak akkora darabbal húzza meg, amennyivel a váll emelkedik. A (218) húzóelem számára az öv hátsó oldalán ugyancsak egy (222) fémgyűrű van elrendezve, melyhez a húzóelem egyik vége van erősítve és innen a húzóelem a hajlékony (223) fémcsővezetéken át a fölkarcsuklónak zsinórtárcsa gyanánt kiképezett (246) süvege köré van vezetve és másik végével a süveg mellső oldalán (130)-nál meg van erősítve. A (28") váll-lemez emelésénél a (218) húzóelem a (246) süvegről a vállemelkedésnek megfelelő darabbal lecsavarodik és ezáltal az (1') fölkarhüvelyt illetve az (a) műkart fölemeli.