72208. lajstromszámú szabadalom • Berendezés terheknek szállítókocsira és ehhez hasonlókra való följuttatására

Megjelent 1918. évi junius hó 19-én. MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMILEIRAS 72208. szám. V/f. OSZTÁLY. Berendezés terheknek szállítókocsikra és ehhez hasonlókra való följuttatására. GROSSMAN MIKSA CEMENTÁRÚGYÁROS SZIKSZÓN. \ bejelentés napja 1916 november hó 13-ika Igen gyakori feladat kisebb-nagyobb terheknek kisebb magasságokra, pl. szál­lítókocsikra való fölemelése vagy azokról való lerakása. Ezen müvelet különösen nagyobb terheknél nagy nehézségekkel jár és igen gyakran megesett, hogy az á ú az utolsó pillanatban, midőn már csak­nem elérte rendeltetési helyét, visszacsú­szott és megrongálódott. Ezen célra ed­digelé az úgynevezett korcsolyát használ­ták, mely lényegében oly váz volt, mely a föld színe és a kocsi széle közötti ma­gasságot ferde • irányban áthidalta, úgy hogy ennek mentén a terhet föl, illetve le lehetett csúsztatni. Jelen találmány szerint ezen korcsolya vízszintes tengely körül lenghetően áll­ványzathoz van erősítve, miáltal a teher­nek a korcsoJyán való fölhúzása köziben, amint a teher a forgástengelyen túl jut, a korcsolya önműködően vízszintes hely­zetbe fordul, miközben fölső saabad végé­vel a kocsi szélére támaszkodik. A kor­csolyáiiak ezen vízszintes helyzetében a teher vissza nem osúszhatik és így a ko­csira való rárakás kényelmesen, veszély nélkül történhetik. A korcsolya fölső vé­gén tetszőleges fölvonó szerkezet rendel­hető el, mellyel vagy közvetlenül a feher, vagy pedig a tehert fölvevő kis kocsi vagy csúszószán a korcsolyán kiképezett veze­tékben fölhúzható. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik példaképeni kiviteli alakja: az 1. ábra a találmánynak oldalnézetét müködésközben, a 2. ábra pedig távlati képét tünteti föl. A találmány lényege tehát, hogy egy hosszúkás hídszerű vereték alakjában ki­képezett (5) korcsolya hosszának kb. két­harmadré széb en (3) állványzatban (4) tengely körül lenghetően van elrendezve. Előnyös, ha a súrlódás csökkentése céljá­ból ezen korcsolyahoz (6) kocsi vagy csúszószán tartozik, melyre a teher ráhe­lyezhető és aránylag csekélyebb erővel fölhúzható. Az (5) korcsolya fölső végén tetszőleges, a rajzon föl nem tüntetett föl­vonóberendezés lehet kiképezve, mellyel a (6) kocsi teljes biztonsággal fölhúzható, illetve leereszthető. Világos, hogy amint a teher a (4) forgástengelyen túl jut, az (5) korcsolya az 1. ábrán kihúzóttan föltün­tetett ferde helyzetből, a pontozottan föl­tüntetett vízszintes helyzetbe kileng, mely­ben fölső szabad végével a szállítókocsi fezeiére támaszkodik. Ezen helyzetben a, teher minden baj nélkül vihető át a ko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom