72102. lajstromszámú szabadalom • Biztosító és ellenőrzőkapocs tetőfedőlemezek megerősítésére

i Wvi fUtíbj Megjelent 1918. evi május ho 31-<n / MAGY. SZABADALMI /W / n ^ SZABADALMILEIRAS 72102. szám. VIII/a. OSZTÁLN Biztosító- és ellenőrzőkapocs tetőfödőlemexek megerősítésére. FLEISCHMANN FERENC TETÓFÖDÓMESTER KLAGENFURTBAN. A bejelentés napja 1917 február hó 13-ika. Elsőbbsége 1914 jnlius hó 17-ike. Müpalalemezsek tudvalevőleg a nap melegének hatása alatt vetődnek, úgy hogy 'azokat úgynevezett viharkapcsok segélyével kell leszorítani. Ezen viharkap­esok célszerűen vörösrézből készült szög­ből állnak, melyrtek széles fejet két szom­szédos tetőfödőlemez illesztési hézaga alatt úgy helyezik el, hogy a szög szára a hé­zagon áthatol és az említett két lemezt átfedő harmadik tetőfödőlemez furatába, az úgynevezett viharkapocslyúkba tói­ható; a szög szárának a hairmadik leme­zen túlnyúló részét lehajlítják, úgy hogy a viharkapocs a három lemezt egymáshoz szorítja. A viharkapocslyukak hátránya azonban az, hogy a tetőfödőlemezek födő­képességét csökkentik; a lyukakon esővíz hatolhat be, mely tartósabb esőzésnél a tető belsejébe is juthat. Ez a hátrány a találmány értelmében kengyelalakú kapoccsal kerülhető el, melynek alsó szára oldalt lapos toldatok­kal és meghajlított vagy kiszélesített vég­résszel van ellátva, úgy hogy a toldatokra helyezett, egymással szomszédos tetőfödő­lemezek az azokat átfödő, a kapocsba be­tolt tetőfödőlemezzel ez utóbbi átlyukasz­tása nélkül szoríthatók össze. A kapocs la­pos toldatai vagy közvetlenül a kapocs anyagából hajlíthat ók ki vagy a ka­poccsal összekötött lemez által is képez­hetők. A kapcsok a tetőn tartósan vagy a tetőfödés teljes megkeményedése után eltávolíthatóan is lehetnek elrendezve. A mellékelt rajz a találmány tárgyának több foganatosítási alakját mulatja. Az 1. ábrán az elrendezés elölnézete látható egy egymáshoz szorított tetőfödőlemezek­kel együtt rendes tetőfödési njód eseté­ben; a 2. ábráin az 1. ábra A—A és a 3. ábrán az 1. ábra B—B vonala szerint vett metszet van fölAüntetve. A 4. és 5. ábrán a szerkezet más fogana­tosítási alakja látható. A 6. ábrán a kapocs további foganatosítási. alakjának fölülnézete van bemutatva, né­met födési mód számára; a 7. ábrán a hozzátartozó oldalnézet lát­ható. A 8. ábrán fémlemezzel összekötött ka­pocs van föltüntetve, rendes födési mód számára elölnézetben; a 9. ábrán a 8. ábra C—C, a 10. ábrán a 8. ábra D—1) vonala sze­rint vett metszet látható. A 11—14. ábrán a kapocs további fogana­tosítási alakjai vannak föltüntetve; a

Next

/
Oldalképek
Tartalom