71957. lajstromszámú szabadalom • Eljárás anyagok, főleg papiros kasirozására

berendezések segélyével illó szerekben •oldott gyántaréteggel ellátva, a hideg henger vagy vezető dobok fölött elvezet­jük és ttetti melegpáídoö, hanem hideg fém- vagy más alátéten fémfüsttel borít­ják. Ez a művelet befejezhető, míg a ragasztóréteg nedves. Az Wédtóény ugyanaz, csak utólagos szárítás volna szükséges. Ebben az esetben azonban az enyv vagy csiriz tetszőleges fajtájú le­het és géppel vagy kézzel rakható föl. II. Ha a papirosszalagot fémfüst helyett tekercsalakú fémmel akarjuk kasirozni, akkor éppen úgy, mint az előbbi esetben, a lakkozó gépen látjuk el a ragasztószer-' réteggel és a (8) dobra csévéljük (2. ábra). A (8) dobról az (a) papirosszalag a (9,10) hengereken vezetve a fűtött, (15) henger körül fut, mely henger mellett vagy fölött (11) dob van elrendezve; ez utóbbira van fölcsévézve a (bl)- fémsza­lag. A (11) dob és a fűtött (15) henger közötti távolság úgy van megválasztva, hogy a (11) dob a (15) henger forgásánál ezzel együtt forog, a fémszalag tehát ön­működően továbbíttatik. Ezen célból a (11) dob csapágyainak rúgónyomás alatt kell állniok, hogy a (11) dob és a fűtött (15) henger közötti távolság fokozatosan csökkenjen. Az önműködően is meghajt­ható (11) dob mögött az (a) papírszalag és a (bl) fémszalag együtt futnak a foly­ton forgó fűtött (15) henger körül. Mivel a ragasztószer a fűtött (15) henger beha­tása alatt teljes ragasztó képességét el­éri, a papiros és a fémszalag között ösze­szeköttetés létesül, mely a célszerűen hű­tött (12) nyomóhenger tesz oldhatat­lanná. A fűtött (15) hengertől a kasíro­zott (a, bl) papirosszalag a (13) henger törül fut, hogy azután teljesen lehűlve a (14) dobra csévéltessék föl. Az ismerte­tett eljárás segélyével bármely anyagot, főleg mindenfajta papirost, a legfino­mabbtól a legvastagabbik, akár ív-, akár tekercsalakú, tetszőleges anyaggal kasí­rozható; így pl. alumínium-, ólom-, ón-, zink- vagy efféle lemezekkel vagy teker­csekkel, szövettel, fával, parafával stb. A rágasztószerréteg vastagsága a minden­kori anyagnak megfelelően változik; vert fémmel vagy fémfüsttel való kasi­rozásnál 1—2 grammot tesz ki m2 -ként. Efc a rendkívül vékony gyanta-ragasztó­réteg a papiros és a fém között a kész papiros szempontjából rendkívül fontos, mert semmi körül méjiyek között nem ha­tolhat át a nagymértékben porózus fém­lapocskákon és a fémfölületet ennek kö­vetkeztében nem oxidálja. Valamennyi fém megtartja eredeti fényét és nem kell a fémfölületet utólag mesterségesen fé­nyesíteni. A legcsekélyebb mennyiségű selejtes árút sem szolgáltató ismertetett eljárás utján kapott termék hygienikus szempont­ból főleg tápszerek és élelmicikkek cso­magolására igen alkalmas, mert kötő­anyag gyanánt tiszta gyantát és nem csirizét és enyvet használunk, mely anyagok gyakran savanyúak, illetve romlottak; azonkívül arany cigarettaszo­pókák előállításánál, a könyvkötészetben a dobozgyártásnál és hasonló iparágak­ban is rendkívül előnyös az új eljárás. A cigarettagyártáshoz eddigelé arany­szopókatekercseket, (ú. n. bobinákat) al­kalmaztak, ahol is az aranybronzot az alátétre vagy rákenték vagy rászórták. Ezek a termékek nem tetszetősek, mert hiányzik a szép, fémes fényük, miértis a cigarettagyárak csakis a nagyon olcsó cigarettáknál alkalmazzák, de ezeknél sem szívesen. Ismeretesek azonkívül aranytekercsek fémfüstből,- melyeknél a fémfüst lazán, azaz mindennemű rögzí­tés nélkül van az alátétre ráerősítve és ebben az állapotban dolgoztatnak föl a cigarettagyárakban. Ez az eljárás sem célszerű. A tekercsek előállítása igen ne­hézkes és emellett hosszadalmas és az el­kerülhetetlen selejtes árú folytán igen költséges is. A tekercsek földolgozása szintén igen nehézkes, mert az aranyfüst a cigarettára kerül és az alátét, selejtes árú gyanánt, az asztal alá gurul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom