71956. lajstromszámú szabadalom • Lövedék főként kézi lőfegyverek számára
majdnem mindig haránttegelye körül forogva, bukdácsolva ütközik a célba és ennélfogva, átütő hatása más sokkal csekélyebb, bár roAcsoló hatása emberi és állati testre annál nagyobb s igen fájdalmas nehezen gyógyuló sebeket üt, ami emberi .ségi szempontból éppenséggel nem kívánatos. Hasonlóképen viselkedik a lövedék a rotáció folytán beálló oldalirányú eltérés (deriváció) tekintetében, itt sem követi a lövedék tengelye az oldalirányban ívelt pályát, vagyis a lövedéknek nem a csúcsa, hanem többé-kevéske az oldala ütközik a célba. Ezenfölül," mint föntebb említettük, nagy hátrány az, hogy a lövedék a fegyvercső líuzagjaiban való haladása közben igen nagy súrlódást szenved, tehát már csökkentett kezdősebességgel röpül ki a csőből, s így hordképessége nem lesz -arányban a fölhasznált puskapormennyiséggel. Másrészt ezen súrlódás folytán a fegyvercső nagyon fölmelegszik, ami nemcsak a fegyvercsőnek időelőtti elpusztulását vonja maga után, hanem a hatékony tüzelésnek is határt szab és pedig többnyire épen a legválságosabb pillanatban, amikor pl. az ellenség rohamra indul. A lövésre használhatatlanná vált fegyvert a katona ilyenkor még csak ütőfegyver gyanánt sem tudja használni, minthogy az áttüzesedett csövet kezével megfogni képtelea. A találmány szerint már most a lövedék tömegét eredeti alakjának megtartása mellett úgy osztjuk el annak hosszirányában, hogy a lövedék súlypontja a csúcshoz közelebb és pedig hoszszának a csúcstól számítandó első a /3 -ába vagy legföljebb 2 /r , részébe essék. Kísérletekkel megállapítást nyer, hogy ilymó-don a lövedék simacsövű fegyverből kilőve tökéletesen megtartja irányát, azaz mindig pontosan csúcsával ütközik a célba. A gyakorlatban ezt a súlyelosztást "úgy érhetjük el, hogy pl. a mellékelt rajz 1. ábrája szerint a (k) köpennyel burkolt lövedék belsejét elülső (a) részében nagyobb fajsúlyú anyaggal töltjük ki. Ha az ilymódon előállított lövedéket egy oly t). éllel alátámasztjuk, amely két akkora távolságnyira van a lövedék fenekétől, mint annak csúcsától, akkor á lövedéknek egyensúlyon kell Lennie, ami aat mutatja, hogy a súlypont a (t) él irányában fekszik. % a lövedék (a) részét, pl. tiszta ólommal töltjük ki,-akkor a (b) rész kitöltésére valamely könnyebb ötvözetet, pl. ^ ólom-cinkötvözetet használhatunk. Hogy azonos kaliber mellett a lövedék ugyanolyan tömegű legyen, mint az eddigi lövedékek, azt természetesen valamivel hosszabbra kéli kiképezni. Ezt is elkerülhetjük azonban, ha az (a) részt ólommal is nehezebb anyaggal (pl. wolfram-mai) töltjük ki; megjegyzendő,, hogy ezen anyag megválasztásánál teljesen szabadon járhatunk el, mivel — tekintve hogy a (b) rész által védve van — sem szilárdsági, sem egyéb viszonyok (nem veendők számításba. A súlypont eltolást azonban másmódon is elérhetjük; ha pl. a lövedék magvát egyféle anyagból akarjuk előállítani, akkor a 2. ábra szerint egy hosszirányú (c) csatornát rendezünk el, amely esetleg hátrafelé bővülő is lehet. Ily módon igen egyszerű eszközökkel ugyanazt a célt érjük el. A találmány szerint kiképezett lövedéknek előnyei röviden összefoglalva a következők: 1. Elkerülhetjük vontcsövű fegyverek használatát és az ezzel járó gyártási nehézségeket; 2. a lövedék, minthogy a kilövésnél nem szenved akkora súrlódást, nagyobb kezdősebességgél röpíttetik ki, s így ugyanazon puskapormennyiséggel nagyobb' távolságra, ill. kisebb puskapormennyiséggel ugyanazon távolságra lőhető. ki, mint az eddigi lövedékek; 3. a fegyvercső kisebb igénybevételnek kitéve, kisebb kopásnak van kitéve s ezért tartósabb lesz, annyival is inkább,
