71884. lajstromszámú szabadalom • Hordcsövek egymást keresztező sodronyok számára gabona vagy egyéb növények megtámasztására
— 432 — lyukban végződnek; ezen lyukak bővebbek . a sodrony vastagságánal oly célból, hogy a sodronynak hosszirányában való kihúzásánál a sodrony a horonyban fenn ne akadjon ós emellett a cövek lé ne döntessék és a szántóföld szélére ne húzassék. A lyukak a különböző oldalakon különböző mélységben lehetnek elrendezve úgy, hogy a sodronyok a szántóföldről való kihúzásuk alkalmával, t. i. amikor az aratásnak kell bekövetkeznie, egymást ne gátolják. A föntleírt cövek oly szántóföld számára alkalmas, mely sik vagy domború, ahol tehát a sodronyok nem igyekeznek a hornyokból kiemelkedni. Hogy a sodrony homorú szántóföldnél valamely oknál fo^va, pl. a sodronynak á szántóföld szélén való •megerősítésénél bekövetkező kifeszítése alkal-t mával horonyból ki^ne emeltessék a 3. és 4. ábrákon föltüntetett szerkezetek alkalmazhatók. Annak meggátlására, hogy a sodrony " a (4) furatot fölfelé elhagyja, az egyik vagy mindkét (3) horony az illető (4) furat , fölött ferdén lehet elrendezve, mint azt a 3. ábra mutatja. A 4. ábra szerinti kivitelnél a horony vagy villa alatt (3) egymást érintő (4) nyílás van fúrva, melyek egy lefelé fordított csúccsal bíró háromszögben akként vannak elrendezve, hogy a két fölső furat között egy keskeny lefelé nyúló (5) rész képződik, melyben a kimart villanyílás vagy horony lefelé halad és oly hasítékot képez, mely keskenyebb az alkalmazott drötúál vagy esetleg fában képezett hosszirányú hasadékban végződik. A cövek a föntleírt szerkezettel mindkét oldalon lehet fölszerelve, vagy mint a^t a rajz mutatja, a másik oldalon egyszerű villával vagy horonynyal lehet ellátva, mely mélyebb a háromszögben elrendezett furatok legalsó furatának alsó részénél. A fölülről a villába és ^z (5) rész hasadékába helyezett Sodrony ily módon helyzetében tartatik és hosszirányában való kihúzásánál abban nem fönnakadni, mivel a fa rugalmassága a sodronynak az (5) részben való levezetését a furatig megengedi, azonban meggátolja, hogy a sodrony a lyukat fölül -elhagyja vagy abban fönnakadjon, a CÜVC - | kek előá l/tására megfelelő fa, pl. jegenyefenyő vagy égerfa választandó úgy, hogy az (ő) rész szálai annak hosszirányában futnak. Ha már most a sodronyt a (3) villába fektetjük, mielőtt még a másik sodrony a (4) furatba van fektetve, akkor' az előbbi sodronyt az utóbbi lefogja. A furat más alakban is képezhető ki, lényeges csupán as, hogy abban egy rugalmas bevezetőrész képeztessék. A sodronyháló alkalmazásánál a sodronyokat a szántóföldön keresztül fektetjük és a cövekeket megfelelő keresztezési pontokon a földbe szúrjuk. Ezután a sodronyokat a cövekek hornyaiba és furataiba fektetjük és a sodronyok végeit e célra alkalmas cölöpökön vagy gerendákon megerősítjük, melyek a szántóföld szélein vagy a sodronyháló által befödött szakasz szélein vaunak elrendezve. A cövekek oly magasak lehetnek, hogy a háló Va egész 1 méternyire legyen a föld színétől. Más növények számára más megfelelő méreteket választunk. Aratásnál a sodronyháló eltávolítása céljából nem kell a szántóföldre lépnünk, mivel a sodronyok a cölöpökből a szántóföld szélei felé kihúzhatók. Ha a cölöpök sorai közti távolság az áratógép vágókészülékének szélességével egyenlő, akkor a cövekek fölszabadithatók és soronként eltávolíthatók, amint az aratógép előrehalad. SZABADALMI IGÉMYKK. 1. Hordcövek egymást keresztező sodronyok számára gabona vagy egyéb növények megtámasztására, azzal jellemezve, hogy a földbe való beszúrásra alkalmas (2) cövekek fölső végükön egyenlő vagy különböző mélységű egymást keresztező (3) hornyokkal vagy villákkal vannak ellátva, melyelj egy furatban végződnek, mely furatok átmérője nagyobb a bennök elhelyezendő sodrony vastagságánál és a horony a nyílás fölött vagy a hornyok a nekik megfelelő nyílás fölött esetleg ferdén vannak elrendezve, oly célból, hogy az egymást keresztező sodronyok azokba fektethetők legyenek