71776. lajstromszámú szabadalom • Műláb
nyúlik he. Világos, hogy ha az excentert as (5) tolóka (7) hornyába szorítjuk, a • két lábszárrész egymáshoz képest moz- : dulatlanul van rögzítve. A (8) excenter j működtetésének a lábra való rálépésnél | önműködően kell bekövetkeznie, amit megfelelő emelőrudazattal érünk el. Az ábrázolt foganatosítási alaknál a (4) kaptafában a (9) rúd van vezetve, i melyhez a bokaiziiletben a (10) rúd van I csuklósan erősítve. Ehhez a rúdhoz az ! alsó lábszáron elforgathatóan ágyazott í (11) kétkarú emelő egyik karja csatlako- j zik, míg ezen emelő másik karja a (8) j excenter (12) karjával áll összeköttetés- 'l ben. Utánaengjedő összeköttetés elérése ! céljából a (1.1) emelőkar és a (12) excenterkar kapcsolatát a (13) húzóvezeték és a (.14) rúgó útján eszközöljük. A (8) excenter még a (15) rúgó hatása alatt is j áll, mely egyik végével az excenterhez, I másik végével pedig a ((3) vezetékkel szí- j lárdan összekötött (16) karhoz van erő- j sítve. A (4) kaptafára húzott cipőben a j (9) rúd alatt egy domború fémgomb van j megerősítve. I i A működés a következő: j Ha a csonkított egyén a műlábát, pl. j a kilépésnél, ülő helyzetben stb. a földről fölemelve tartja, akkor a (14) rúgó, melyet a (15) rúgó támogat, a (8) excentert úgy lengeti ki, hogy az az (5) tolóka (7) hornyával nem kapcsolódik. Ennek következtében a (2) alsó lábszár a csonkított végtaggal szilárd összeköttetésben álló (1) fölső lábszárhoz képest a térdizületben teljesen szabadon kilenghet. Ha már most a csonkított egyén járás közben, az ülő helyzetből való fölállásnál stb. a (4) lábfejre föllép, akkor a (9) rúd szabad végén alkalmazott (17) gomb a cipőtalppal együttműködve, a (9, 10) rudat fölfelé tolja, ezáltal a (11) emelő kileng és a rúgós (13, 14) húzóvezeték, valamint a (12) kar útján az ex j centert úgy forgatja el, hogy annak éle | az (5) tolóka (7) hornyába kapaszkodik ' és erősen a tolókafalhoz fekszik. Ezáltal a két lábszárrész egymással szilárdan össze van kötve és a kapcsolat erőssége a nyomás fokozódásával mindinkább növekszik. Világos, hogy ez az elreteszelés a két lábszárrész bármilyen szöghelyzetében biztosan bekövetkezik úgy, hogy a csonkított egyén lépcsőfokon, behajlított lábbal is biztosan járhat, ami az eddig ismeretessé vált műlábakkal egyáltalában nem vagy leginkább is sokkal kevésbbé tökéletesen volt elérhető. Ha a, csonkított egyén a műlábát fölemeli, akkor a (14) rúgó és a (15) ellenrúgó a (6) excenternek az (5) tolóka horony fa lávái való kapcsolódását azonnal oldja úgy, hogy a kétlábszárrész egymással ismét laza, de az (5) tolóka által biztosan vezetett kapcsolódásban áll. A két lábszárrész elreteszelése csakis az egyik és pedig a láb behajlításának megfelelő irányban következik be, míg a láb kinyújtása minden helyzetben, tehát akkor is lehetséges, ha a. csonkított egyén a lábfejre rálép. A példakép bemutatott súxiódókilincs helyett más kilincsszerkezetek is használhatók, de a gyakorlatluin a súrlódokilincs mutatkozik a legelőnyösebbnek, minthogy úgy önműködő kapcsolódása, mint önműködő kioldása is a legegyszerűbb eszközökkel érhető el. A (15) ellenrúgóra nincs föltétlenül szükség és az a (14) rúgó kellően erős méretezése esetében el is maradhat. Pgyanígy elmaradhat a (14) rúgó, ha a (15) rúgót elég erősre méretezzük. A találmány tárgyát képező műláb különös előnye szerkezeti szempontból még az is, hogy működtetéséhez sem húzóvezetékek, sem fogaskerekek nem szükségesek és hogy összes alkatrészei könnyen új alkatrészekkel cserélhetők ki, ami a normalizálást rendkívül megkönnyíti. A legnagyobb kopásnak kitett részek t. i. a tolóka és a vele kapcsolódó kilinesnníek'jii előnyösen nagy szilárdsági! fémből készülnek.
