71722. lajstromszámú szabadalom • Berendezés üzemfékek önműködő oldvatartására és a visszafutás önműködő lefékezésére
2 — v tárcsákat az (a) fékkorong előírt forgási irányában. Ha tehát a gép most elindít- i tátik, akkor az (a) fékkorong a (c) tárcsákat és a (h) karokat a pedál által beállított helyzetben fogja rögzíteni úgy, hogy a fék mindaddig kioldva marad, míg az , (a) fékkorong a megszabott forgásirányban fut. Ellenben, ha a korong forgásiránya ellenkezőre változik, akkor a korong a (c) tárcsákat rögtön magával viszi, ezek pedig a (h) karokat úgy állítják át másik szélső helyzetükbe, hogy a (k) ellensúly lesiilyed, a fék pedig meghúzatik. A "leírt berendezés elektromos hajtómotor alkalmazása esetén végkikapcsolóval kombinálható. Ez utóbbi a pedállal vagy kézi emelővel köthető össze oly módon, hogy a pedál, midőn lenyomatik, a vég-, kikapcsolót beiktatja s ennek folytán a vezetékbe áram jut, míg záróállapotban, vagyis fékezésnél, a végkikapcsoló egyúttal az áramot, is megszakítja, tehát a motor visszafutásánál az önműködő fékezéssel együtt az áramhozzávezetés is önműködően megszűnik. Az egymáshoz súrlódó fölületek kopása az (e) gyűrűk iitánállításával egyenlít- ' j hető ki, míg a súrlódó fölületek fölmele-i gedésének megakadályozása céljából a (c) tárcsákon (1) áttörések vannak kiképezve, , amelyeken át a korong forgása | közben légáram kering. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés üzemfékek önműködő oldvatartására és a visszafutás önműködő lefékezésére, jellemezve a fékkorong tengelyén lazán ülő s a koronghoz súrlódó tárcsa által, amely a fékrndazattal oly módon van összekötve, hogy a fékkorong ezen tárcsát mindkét forgásirányában csak meghatározott szöggel viszi magával és a tárcsa az egyik szélső helyzetében a féket kioldva, a másikban pedig meghiizva tartja. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a fékkoronghoz súrlódó tárcsán két bütyök van elrendezve, amelyek közé a fékrudazattal összekötött kétkarú emelő egyik karja nyúl, ahol ezen eme'őkar végén a bütykök közül való kihúzást megakadályozó fej van ki' képezve. (1 rajzlap melléklettel.) palim -tk'vhm tftwwte ttvomdaj' mbaphi»