71647. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kerék
valamely egyenetlenségén^ halad át, akkor az illető helyen levő (7) test-re sugárirányú nyomóerő gyakoroltatik, mely a test, illetve az általa befolyásolt (9) tartó útján a (4) szalagra vitetik át, mely a rugósan megtámasztott (2) csúszkák eltolódás^. folytéin rugalmasan behajlik. Ezáltal a szalag a lökést rugalmasan fölfogja és az a jármű tengelyére, illetve a kocsiszekrényre nem vitetik át. A (4) szalag elrendezése folytán a (3) rugók összenyomásának mértéke csökken és így ezek a rugók kevésbé vétetnek igénybe, mint az eddigi rugalmas kerekeknél, élettartalmuk tehát fokoztatik. A 2. ábrán föltüntetett foganatosítási alaknál egységes szalag helyett egyes (4') szalagdarabok vannak elrendezve, melyek egyik-vége az (1) keréktalpban szilárdan ágyazott (11) orsóval van összekötve, tehát szilárdan van megerősítve. A szalagok másik vége rugalmasan van ágyazva és pedig a rajzon föltüntetett példánál azáltal, hogy a szalagvéggel az (1) keréktalp (14) harántfalán átvezetett és a (13) rugó által megtámazstott (12) pecek van összekötve. A (6) futófölülettel összekötött (7') átvivőtestek itt két-két (4') szalagdarabot együttesen befolyásolnak. Nyilvánvaló, hogy ha a (7') testek egyikére sugárirányú erő hat, akkor az illető test által befolyásolt két (4') szalag rugalmasan enged és a (13) rúgó a lökést fölfogja. A 3. ábrán föltüntetett változatnál szintén egyes (4") szalagdarabokat alkalmazunk, de olyan módon, hogy a szalagdarabok mindkét vége van rugalmasan megtámasztva. Ezt az ábrázolt esetben oly módon érjük el, hogy két-két szomszédos szalag végét az (1) keréktalpon közösen átvezetjük és a (15) rúgó által befolyásolt közös (16) fejjel látjuk el. A szalagok célszerűen a (17) görgőkön vannak vezetve. A (7") átvivőtestek itt a (4") szalagdarabokkal rugalmasan vannak összekötve. Ezen célból a (7") testek (18) nyúlványaiban a (19) kengyelek vanrtak ágyazva, melyek a (4") szalagok alá nyúlnak és szabad végeiken a (20) rugókat alátámasztó (21) tányérok útján vannak összekötve. A működés a leírtak alapján minden további nélkül világos. .Gélszerű, ha nem a kerék egész szélességére kiterjedő, hanem több sorban egymáshoz képest eltolt (7, 7', 7") átvivőtesteket rendezünk el, minthogy ezáltal a lökések fölvétele még tökéletesebbé válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rugalmas kerék, jellemezve a kerék futófölülete és a keréktalp között elrendezett, rugalmasan ágyazott, a futóföliileten alkalmazott, lényegileg sugárirányban eltolható testek hatása alatt álló szalag vagy szalagelemek által. 2. Az 1. igényben védett rugalmas kerék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az átvivőtestek egymással a (4) szalagon ágyazott csapok útján vannak összekötve. 3. Az 1. igényben védett rugalmas kerék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szalagelemek egyik vége szilárdan, másik vége pedig rugalmasan van megerősítve. 4. Az 1. igényben védett rugalmas kerék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szalagelemek mindkét vége rugalmasan van megerősítve. • 5. Az 1—4. igényben védett rugalmas kerék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az átvivőtestek a rugalmasan engedő szalaggal, illetve szalag elemekkel rugalmasan vannak összekötve. 11 rajzlap melléklettel : PALLA8 RESZVCNV TAMMAG NYOW>ÁJA SUCAI'WTL*