71618. lajstromszámú szabadalom • Építőkő

— 3 -kövek pontosan egymásba illeszkednek. A fal Ipilső fölületein keletkező, a kövek alakjából származó (12) mélyedések, mint már említettük, habarccsal tölthetők ki. A 10. ábra jobb oldalán egy másik foga­natosítási alak van föltüntetve, mely csak kevéssé tér el a baloldali alaktól; a 10. ábra jobb oldala szerint összeállí­tott fal a 11. ábrán van föltüntetve, azzal a különbséggel, hogy az üregek máskép vannak alakítva. A 6. és 7. ábrákon föltüntetett, 1. és 2. ábrákból levezetett kőalakokkal analóg módon a 12. és 13. ábrákon föltüntetett kőalak is a 10. és 11. ábrákon vázolt ala­kokból vezethető le és pedig a (3) fejrész­szel való szaporítás által. A 12. ábrán ily kövekből összeállított falazat látható és a 13. ábrán be van mutatva, hogy lehet erősebb falakat fölépíteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. T-alakú építő kő, mely falak képzésé­nél zeg-zug vonalban lesz alkalmazva, azáltal jellemezve, hogy a T-alakú kő fejrészéből kiinduló szár, két szomszé­dos kő hézagába pontosan beleillik, mely hézag az (1) fejrész (3, 4) oldal­fölületeinek összeillesztésénél kelet­kezik. 2. Az 1. igényben védett T-alakú építő kő, foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a kő az (1) fejrésznek megfelelő még egy (5) fejrésszel van ellátva, mely közvetlenül az előbbi (1) | t fejrész mellett fekszik és megfelelő nagyságú (9) részekkel azon túlmegy. 3. Az 1. igényben védett, T-alákú építő kő foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy úgy az (1) fejrész, mint a (2) szár egymással hegyes szöget ké­pező, rézsútos fölül etekkel van ellátva, úgy hogy a kövek a fal képzésénél egy­másba pontosan vagy majdnem ponto­san illeszkednek, hogy egyes köveket kitördelés nélkül nem lehet a falból kiszakítani. 4. Az 1. igényben védett, T-alakú építő kő foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy úgy az (1) fejrész, mint a (2) szár az egyik oldalon homorú, a másikon domború. 5. A 4. igényben védett, T-alakú építő kő foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a 2. igényben megadott foganatosítási alakkal azonos módon az 1. igényben megadott célra vannak kiképezve, (j. Az 1. igényben védett T-alakú építő kő foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy az (1) fejrész azon (7) ré­szei, illetve oldalai, melyek a (2) szár­ral szomszédosak, befelé, a (2) szár felé hegyes szögben haladnak vagy a (2) szár mellett (8) kivágásokkal vagy hornyokkal vannak ellátva, mimellett a kövek egymás felé fordított részei egymásba illeszkednek, azon célból hogy a kövek jobban összetartassa­nak. (2. rajzlap melléklettel.] •«ui léniniánwlt <i»«m>

Next

/
Oldalképek
Tartalom