71313. lajstromszámú szabadalom • Kazánvíztisztító készülék

2 -alkalmazott (A) előfejen (iszapfejen) keresztül vezettetik a kazánba, hol ahhoz a bővebb (a) eső csatlakozik, mely kívül lehetőleg számos vékonyfalú harántbordával van ellátva (lásd pl. a 6. ábrát is). A harántbordák helyett az (a) csőre esavarmenetesen meghajlított lemezszalagot is húzhatunk, ami az egyszerű bordákkal szemben előnyösebb, mert a kicserélés könnyebb és a bordák magassági száma és egymástól i távolsága szükség szerint változtatható. Az (a) cső vízszintesen fekszik vagy csekélv emelkedéssel, is bírhat; a cső, rf ' » 1 melynek az (A) előfejen átmenő résszel ellentétes vége nyitott, a tágasabb (b) csőben előnyösen excentrikusan van elhelyezve, úgy hogy a két cső között levő távolság alul nagyobb, mint fölül, ami által a külső cső egész hosszában alul zsák képződik. A külső (b) cső is ellátható bordákkal, esetleg alul ovális alakot is kaphat (lásd a 6., 7. és 8. ábrákat). A belső (a) cső a külső csőben koncentrikusan is elhelyezhető, ha a külső cső elégtágas vízzsák képződésére vagy pedig, ha a külső cső hosszában külön vízzsákot alkalmazunk, mely pl. a külső csövön megerősített vagy vele egy darabot képező válvuszerű csatorna alakjában lehet kiképezve. A külső (b) csőnek az előfej fölé kis esése van; ei a cső valamivel hosszabb a belső (a) csőnél és egészen a kazán túlsó homlokfaláig ér. Ezen kiképzés folytán a két cső vége között nagyobb térfogat áll rendelkezésre a víz gyors fölhevítése számára. Minthogy pedig a készülék ezen 7'észe fekszik legmagasabban, a levegő és gázok itt válnak ki. A csőnek a kazán homlokfalánál levő vége el van zárva, míg az (A) előfej felé eső vége nyitott és az előfejbe torkollik (1. ábra), úgy hogy a tápvíz az (a) csövön áthaladva, ezen cső végén a külső (b) csőbe ömlik át, ebben visszafelé folyik és a (b) csőnek az előfej felé eső végén, az előfej közelében a csőnek két oldalán alkalmazott (d) lyukakon (9. ábra) keresztül széles szalagszerű áram alakjában folyik a^kazánba. Ezen ' a helyen szükség esetében a (b) cső belső oldalán iszapfogó lécek vagy szűrők rendezhetők el. Az egész csőrendszernek körülbelül kétharmad része a kazán vízterébe merül, míg egyharmad része a gőztérben van. A külső (b) cső fölső részének hosszában egy vagy több sorban a gőz beömlésére szolgáló (e) lyukak vannak kiképezve (9. ábra); a víz kiömlésére szolgáló (d) nyílások természetszerűleg ezen i (e) lyuksorokon alul vannak. A fölső (e) lyukakon át a gőz a (b) csőbe áramlik és ott körülbelül 5—10 cm. magas gőzpárnát képez. Ez a gőz a mozgásban. levő és folyton az (e) cső bordáiba ütköző vízben gyorsan kondenzálódik és azt fölmelegíti; emellett fölül a gőztérben és alul a forró víztérben külső melegítés is történik. A. víz fölmelegítése azonban már a belső (a) csőben kezdődik; a gőzpárna ugyanis ennek fölső részét is körülveszi, míg' a belső cső alsó része a külső cső meleg vizében van. A belső cső bordái a hőhatást még fokozzák. A víz fölmelegítése következtében a levegő és egyéb gázok az (e) gőznyílásokon át a gőztérbe jutnak, onnan a gőzzel együtt a csővezetéken és biztosító szelepeken át eltávoznak. ( A vízben levő kalcium- és magnéziumhidrokarbonátok, melyek a kazánkő képződését idézik elő, a készülékben történő hevítés folytán vegyileg fölbomlanak és szénsav kiválása következtében üledék alakjában lecsapódnak. A víz a külső csőben történő mozgása közben a beléje nyúló bordákba ütközik, minek következtében a vízben levő nagyobb fajsúlyú karbonátüledék és egyéb iszap a cső aljára száll, ott összegyülemlik, majd folytonos mozgással az (A) előfej üregébe áramlik, honnan az (i) iszapcső és szelep (1. ábra) segélyével napjában többször, esetről-esetre megállapítandó idő-