71288. lajstromszámú szabadalom • Újítások összecsukható ágyakon
ret van csuklósan erősítve, amely a hozzácsatlakozó (i) támasztósinek által különböző helyzetekben rögzíthető. E célból az (i) síneken egy-egy lyuksor van kiképezve, amelynél fogva a sínek a (d) lábakon elrendezett (j) pecekbe akaszthatók. A (b) keret beállítható elrendezése folytán a matrác egészen a keret külső végéig a fejpárnák atá kitolható úgy, hogy az ágy teljes hossza kisebb lehet, mint a szokásos összecsukható ágyaké. A 4. ábrán látható módosításnál az ágy fejvégénél fekvő (d) láb egy rövid vízszintes (dl) karral van ellátva, s ennek vége a (h) fejtámla (hl) pontjával egy csuklós (m, n, o) rudazat segélyével van összekötve, amelynek középső (n) tagja a (b) keret (p) csapja körül foroghat. Ha az ágyat összecsukjuk, akkor a (d) láb (dl) karja az (m, n, o) csuklós rudazatot oly módon viszi magával, hogy a (h) fejtámla önműködően a 3. ábrán föltüntetett helyzetbe áll be, amelyben a (b) kerettel derékszöget alkot, A találmány szerint továbbá az egyik, pl. az 1. és 2. ábrán jobbról látható (b) keret a másik felé úgy van meghosszabbítva, hogy belső (bl) harántoldala a másik keret (c) csuklóinak közvetlen közelében fekszik. Ezen kiképzés folytán az (a) lábpárok közötti teret a meghosszabbított (b) keret maga hidalja át úgy, hogy nincs szükség a lábpárok között egy helytálló fenékrészre, mint az ismeretes összecsukható ágyaknál. Ha az ágyat összecsukjuk, akkor a jobboldali (h) keretnek az (a) lábpárok közé eső része lefelé fordul és a lábpárok közötti teret szabaddá teszi. Ebből az az előny származik, hogy a matrácok fölvételére az eddigénél jóval magasab tér áll rendelkezésre és ennek folytán a szokásos háromrészű matrácok helyett csupán két részre osztott matrácok alkalmazhatók, amiből viszont következik, hogy az (a) lábpárok közelebb hozhatók egymáshoz és így az összecsukott ágy jóval keskenyebb lesz, mint a szokásos kiviteli ágyak. A föltüntetett kivitelnél csupán az egyik (b) keret van a másikig meghosszabbítva, azonban ehelyett mindkét keret is meghosszabbítható oly módon, hogy a keretek belső harántoldalai az (e) lábpárok közötti térben találkoznak egymással. A 4. ábrán föltüntetett módosításnál a jobboldali (b) keretnek az (a) lábak közé eső '(b2) része külön elforgatható a (c) csuklók körül s az ágy nyitott állapotában kampók, kallantyúk vagy effélék segélyével rögzíthető vízszintes helyzetében. Ennek a berendezésnek az az előnye van, hogy az összecsukott ágyat, amelynél a (b2) keretrész függélyes helyzetet foglal el, mindkét felén szét lehet nyitni anélkül, hogy előbb a matrácokat ki kellene venni. Magától értetődik egyébként, hogy a leírt és föltüntetett kivitelek C3ak példák gyanánt szolgálnak, amelyeken a találmány keretén belül számos változtatás eszközölhető. A (b) keretekben a (k) lécekből szokott módon összeállított rács vagy (1) sodronybetéj stb. helyezhető el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás összecsukható ágyakon, amelyek a két helytálló lábpár fölső végein elrendezett csuklók körül föicsappantható keretekből állnak, jellemezve azáltal, hogy az egyik keret külső végéhez egy fejtámla gyanánt szolgáló keret van csuklósan és különböző helyzetekbe beállíthatóan erősítve. 2. Az 1. igénypont szerinti újítás kiviteli alakja, jellemezve, hogy a fejtámla az ágylábbal csuklós rudazat útján van összekötve, amely a fejtámlát az ágy összecsukása alkalmával az ágykeretre merőleges helyzetbe állítja. 3. Újítás az 1. pont szerinti összecsukható ágyakon, jellemezve azáltal, hogy a keretek belső harántoldalaikon egymáshoz illeszkednek oly célból, hogy fölcsappaütásuk alkalmával a két lábpár közötti tér egész mélységében szabaddá váljék a matrácok fölvételére. 4. A 3. igénypont szerinti újítás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyik keret a hozzátartozó lábpáron túl a má-i sik lábpárig meg van hosszabbítva úgy,