71246. lajstromszámú szabadalom • Összeadógép az összeget lenyomtató szerkezettel
tatni, akkor az (x) áttevőművet olyan helyzetbe kell hozni, melyben az úgy a (d) nyomtatóművel, mint a (h) összegezőművel kapcsolatban áll és pedig az elsővel a (z) közvetítőkerekek útján, mire a (h) összegezőművet zérusra forgatjuk vissza. Ha tehát pl. a 7-es számjegyen állott ez, akkor zérusra való visszaforgatásával, ami a berajzolt nyíllal ellenkező irányban történik, az (x) áttevőmüvet, mely eddig zéruson állott és vele a (d) nyomtatóművet és az (e) betűs szegmenseket is a 7-es számjegyre állítja. Ezzel azt az előnyt érjük el, hogy az (i) leolvasó nyílásban, az ott látható összeg törlése után, ez utóbbi még leolvasható az (y) leolvasó nyílásban. Ha, amint ez a rajzolt foganatosítási példában is történt, az (x) áttevőművet folytonosan kapcsolatban hagyjuk a (d) nyomtatóművel, úgy hogy csak az (m) tengely körül kell azt elforgatni, hogy kapcsolatba jöjjön a (z) közvetítő kerekekkel és így a (h) összegezőművel, akkor az (x) óttevőmű, az (a) beállítóműben beállított számértékek fölvétele közben, a (d) nyomtatóműnek egy-egy értékhelyzetbe való minden olyan elforgatásában résztvesz, mely a (c) forgattyúból indul ki. Ennek az az előnye, hogy a forgatytyúí'orgás legnagyobb része alatt, nevezetesen amíg a (d) nyomtatóműnek zérusra való visszaállítása még meg nem történt, a beállított értéket az (y) leolvasónyílásban leolvasni, tehát a beállítás helyességét ellenőrizni lehet, míg az (i) leolvasónyílás az összeadott összegeket mutatja. A berendezés azt is lehetővé teszi, hogy egy összeg lenyomtatása után ezt az összeget az (x) áttevőműből, ennek zérusra való visszaforgatásával, ismét a (h) összegezőműbe vigyük át. Erre a célra az (in) zérusra visszaállító tengely használható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Összeadógép az összeget lenyomtatószerkezettel, melynél az összegnek az összegezőműből a nyomtatóműbe való átvitele az összegezőműnek zérusra való visszaforgatásával történik és melynek jellemzője az, hogy az össze^ezőmű és a nyomtatómű közt egy, mindkét művel kapcsolható, a nyomtatómű beállításának fölismerhetővé tételére jelzőtárcsákkal ellátott átíovőmű van elrendezve, mely az öszszegnek az összegezőműből a nyomtatóműbe való átvitelekor, az összegezőmű zérusra állításával, ugyanazon számértékkel előre forog és az összegezőműben most már törölt öszszeget jelzi. 2. Az 1. pontban igényelt összeadógép foganatosítási alakja, melynek jellemzője az, hogy az áttevőmű a nyomtatóművel folytonos kapcsolatban áll, úgy hogy a nyomtatómű mindenkori beállítását jelzi. (1 rajzlap mellékletre!.) * pailas atuvéNv r«n»»«Á« nyomója mmwtmi