71196. lajstromszámú szabadalom • Kioldószerkezet önműködő elárúsítók számára
2 által először leszoríttatik és azután pedig úgy tartatik fogva, hogy a'záróelem szabadon mozoghat anélkül, hogy a pecket érintené; ezáltal az (e) emelő önkényes fölemelése is meg van akadályozva. Á bedobott pénzdarabok elfogytával a gyűrűalakú (c) elem a nyílirányában visszafelé forgattatik és végül a 2. ábrán föltüntett helyzetbe kerül. A kikapcsolás oly módon történik, hogy a (c) elem sugárirányú (m) karja az (e) emelőn elrendezett (n) pecekhez ütközik és azt fölemeli. Ezen mozgás közben a (t) pecek a (c) elem körzetéből eltávolodik. Az (n) peckekkel együtt a (k) ütköző is kileng, az (a) emelő (1) csúcsa fölszabadul és az (a) emelő a (b) feszítőrúgó hatása alatt az óramutató járása irányában (i) ütközőjéig leng vissza. A 3. és 4. ábrán föltüntett foganatosítási alaknál a gyűrűalakú elemet a (q) tárcsa helyettesíti, mely a sugárirányban álló (s) karral szilárdan van összekötve. Az (e) emelő itt T-alakban van kiképezve és pedig annak lefelé nyúló része végén az (o) pecekkel, a második része pedig a (p) pecekkel van ellátva. A (q) tárcsa kerületén az (r) bemetszés van kiképezve. A működés a következő: Az (a) emelő megfeszítésénél a (q) tárcsa és a vele összekötött (s) kar az óramutató járása irányában fordul el. Az I (e) emelő az (a) kar mozgását követi, úgy hogy 'az (e) emelő az (a) kapcsolóemelőt ugyanúgy arretálja, mint az első kiviteli alaknál. Az (e) emelő önkényes fölemelésénél az (o) pecek a (q) tárcsa kerületéhez fekszik és így a téves kikapcsolást meg- , gátolja. A bedobott pénzdarabok elfogyásánál a (q) tárcsa az óramutató járásával" szemben visszaforgattatok és végül a 4. ábrán feltüntetett helyzetbe kerül. A kikapcsolás azáltal történik, hogy az (s) kar a (p) pecekhez fekszik és azt fölemeli, miközben az (o) pecek épen a (q) tárcsa (r) bemetszésébe csappan. Az (e) emelő fölfelé való lengetése által az (a) kapcsoló emelő fölszabadul és a (b) feszítőrúgó hatása alatt ütközőjéhez tér vissza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1.« Kioldószerkezet önműködő elárusítók számára, jellemezve a kapcsoló (a) elreteszelőelemét fogvatartó (e) emelő ájtal, melynek két (n, t) ütközője közül az egyiket a számláló által mozgatott vezérlőelem az összes befizetett pénzdarab elfogyása után fölemeli, míg a másik ütközőt ugyanez a vezérlőelem mindaddig fogvatartja, ameddig a pénzdarabok el nem fogytak. 2. Az 1. igényben védett kioldószerkezet foganatosítási alakja, jellemezve a számláló útján forgatott, a sugárirányban álló (m) karból és a hozzá csatlakozó, gyűrűalakú (c) részből álló vezérlőelem által. I 3. Az 1. igényben védett kioldószerkezet foganatosítási alakja, jellemezve a kapcsoló elreteszelőelemét kioldó emelőkarral ellátott tárcsa által, melyben bemetszés van kiképezve és mely a reteszelőemelőnek az emelőkar által való fölemelésénél a maga részéről a reteszelőemelő elmozdulását megengedi. (1 rajzlap melléklettel.) 0ALLA8 RÉSZVÉNY TÁRgASÁO NVOMOAJA BUOAPWTBN