71099. lajstromszámú szabadalom • Olvasztókemence
uekeinek mindegyike egy (12a) harántcsatornát képez, melyek legmélyebb része az -olvasztótér alatt fekszik. Ezen (13) fenék a maga részéről a kemence egyik oldala felé lejtős és egy (14) kibocsátásban Végződik <3. ábra). A (12) gázcsatornák a teljesen elzárt az olvasztóterek körül haladnak és egészen a rekuperátorig folytatódnak. Az olvasztóterek tehát úgy alulról és fölülről, valamint az oldalakról is hevittetnek (az erősen fölhevített falazat által). Az utóbb •említett csatornák egy (15) tér körül is haladnak, melyben a megolvasztott fém fölvételére való öntőtégelyek előmelegíttetnek. A (15) térbe az elvonuló gázok nagyobb vagy kisebb része be is vezethető, mielőtt a rekuperátorba jutna. A szekundér levegő -a rekuperátoron szokásos módon halad keresztül és azután a (16) légcsatornákon áramlik át. Úgy a légcsatornák, mint a gázcsatornák (17) tolattyúkkal vagy egyeb elzáró eszközökkel vannak ellátva. Ha a kemencében olvasztás történik, akkor -azon gáz- vagy légcsatornák (17) tolattyúi, melyek az üzemben lévő olvasztér vagy olvasztóterek felé vezetnek, nyitva tartandók, míg a többi tolattyú el van zárva. A gázgenerátorban előállított gáz a (18) kibocsátáson megy keresztül é3 a szekundér levegővel való találkozásakor (19)-nél meggyullad, mire az égési gázok az olvasztótér vagy az olvasztóterek köré, a rekuperátoron és az öntőtélyek előmelegítésére való (15) téren, végül pedig a kéményen haladnak keresztül. A (7) kádak oly anyagból vannak készítve, melyet megolvasztott fém semmiféle tekintetben meg nem támad. A kádak az olvasztóterekbe égetetlenül helyeztetnek be és amint a hőmérséklet az olvasztótérben emelkedik, a kád égettetik, csak miután a hőmérséklet az olvasztótérben a fém olvasztására szükséges hőmérsékletre emelkedett, helyeztetik a fém a kádba. A kád az olvasztótérben egészen szabadon áll és így azon mértékben, amint a hevítés és égetés előrehálad, alakját változtathatja. Az olvasztott fém fölvételére való öntőtégelyek a (15) térben a célszerű •őmérsókletekig hevittetnek, amidőn az elvonuló gázok egy része közvetlenül a nevezett térbe és a rekuperátor mellett elvezettetik. Utóbbi ennek dacára teljesen elegendő mértékben hevíttetik, hogy a szekundér levegőt annyira előmelegítse, hogy annak a gázokkal való találkozásánál a kellő olvasztóhő keletkezik éz gazdaságos üzemet érünk el. A kád, még ha több olvasztást is kibír, előbb utóbb elpusztul. Minthogy a fém ily alkalommal a kádon keresztültör, az így átfolyó fém az olvasztótér lejtős fenekén a (10) csatornákig végigfolyik, mely csatornák a fémet összegyűjtik a (11) kibocsátáshoz vezetik. Ha idővel ez olvasztótér feneke is áttöretik, akkor a fém az alatta lévő ferde (12a) csatornában összegyűlik és a (14) kibocsátás felé elvezettetik. A föntleírt módon kettőnél több olvasztótér rekuperátorral fölszerelt közös gázgenerátoróal kombinálható és az olvasztóterek, valamint a gázgenerátor között oly tolattyúkészülékekkel szerelhető föl, hogy egy vagy több olvasztótér javítás . céljából üzemen kívül helyezhető és javítás után azonnal ismét bekapcsolható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egy vagy több olvasztótérrel ellátott kemence réz, sárgkréz vagy egyéb fémeknek illetve ötvözeteknek tégelyek alkalmazása nélkül valő olvasztására, azzal jellemezve, hogy az olvasztótér illetve mindegyik olvasztótér a kemence falazata által képezett, az égési gázoktól boltozat vagy hasonló által teljesen különválasztott és a megolvasztott fém lebocsátására nyílással fölszerelt térből áll, mely olvasztás közben gázmentes csappantyúk vagy hasonlók által a küllégtől el van zárva és úgy alulról és fölülről, valamint egy vagy több oldalról hevíttetik. 2. Az 1. igénypont szerinti olvasztókemence kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az olvasztótórben, illetve mindegyik olvasztótérben egy lefolyatónyílással ellátott edény (7) kád van elrendezve, mely