70984. lajstromszámú szabadalom • Berendezés függélyes oldalfalú árkok kotrására
az ezen barázda egyik vagy mindkét oldalán állva maradt földet a kotrógéppel közvetlenül összekötött és általa ha j tolt második, esetleg harmadik ásószerkezet levágja és vagy a barázdába lefelé, .vagy pedig közvetlenül fölfelé szállítja. Ennélfogva az eddig szokásban volt kotrógépek -egyetlen 'vödörlánca helyett az ásó és szállítóeszközöknek egy rendszere, v-an alkalmazva, ami főként a kihányandó árkok nagyobb belső bősége esetén azt az előnyt ..nyújtja, hogy az egyes ásóeszközök stb. aránylag keskenyekre készíthetők és ezáltal nagy állékonyság mtellett viszonylag könnyűek lesznek. A mellékelt rajz 1—7. ábráin a találmány különböző kiviteli alakjai vannak föltüntetve. Az ismert módon az úgynevezeti létrán vezetett, jobbra és balra kiálló (a) acélkésekkel ellátott kotróvödrök meghatározott szélességű barázdát ásnak ki. A barázda oldalain állva maradt föld kásására és elszállítására egy második, esetleg harmadik stb. szerkezet van alkalmazva, amelyeknek különböző kiviteli alakjai iizí. és 2., továbbá a 4., 6. és 7. ábrákon vannak föltüntetve. Az 1. ábra szerint a vödörlétfára, megfelelő távolságokban, (b) tengelyek vannak ágyazva (2. ábra), amelyek a végigmenő (c) tengelyről (d) csigák és (e) csigakerekek segélyével hajtatnak. A (b) tengelyek végein az árokszélességnek megfelelően beállítható, illetve kicserélhető (f) ásócsigák ülnek, melyek forgásuk közben a kotort árok két oldalán állva maradt földet leássák és az árokba terelik, honnan a kotróvödrök ezen földet fölfelé szállítják. A (b) tengelyek egymástóli távolsága és az (f) csigák átmérője úgy van megválasztva, hogy a csigák vízszintes irányban egymást átmetszik, tehát az árok oldalfalait egész magasságukban megmunkálják. A (c) tengely hajtása a vödörlétra (g) forgáspontjában történik, tehát a létra emelése és sülyesztése nincs akadályozva. A 2. ábra az 1. ábra A—B vonala szerint a vödörlétrán és láncon át vett keresztmetszetet mutat, amelyen a vödrök által kikotort árok, valamint az ároknak az (f) csigák által lehordandó részei is jól kivehetők. A 3. ábra az (a) élekkel ellátott ismeretes .kotróvödröt tünteti föl két nézetben. A 4—7. ábrák a második, illetve harmadik ásó-, ill. szállítószerkezetnek másféle kivitelét tüntetik föl, ahol ezen szerkezeteket közvetlenül a vödörlánc működteti. A 4. ábra a vödörlánc és vödörlétra egy részének nézete munkahelyzetben, míg az 5., 6. és 1-. ábrán a 4. ábrának a C—D,.E- F, ill. G— H. vonalalt szerint vett keresztmetszetei" láthatók. Az 5—7. ábrák a vödrök által kikotort árkot, valamint az ároknak a második, ill. harmadik ásószerkezet által lehordandó részeit is föltüntetik. A kotróvödrök közé a hevederláncba (h) tagok vannak beépítve (6. ábra), amelyekre (i) harántrudak vannak erősítve, míg ez utóbbiak ekevasakhoz hasonló (k) lapátokat hordanak, amelyek a földet a vödrök által kikotort árok oldalairól levágják és alakjuknál fogva áz árokban tovább tolják. Vagv pedig, mint a 7. ábra mutatja, a hevederlánc (h) tagjaira oly (1) harántrudak vannak erősítve, amelyek végeiken kis (m) kotróvödröket hordanak s ez utóbbiak az oldalt állva maradt földet leássák és közvetlenül fölfelé szállítják. ' Azon körülmény folytán, hogy a második, ill. harmadik ásószerkezet oldalirányban beállíthatóan vagy kicseréLhetően van elrendezve és (mint a 4. ábra mutatja) a hevederlánc (h) tagjai fölváltva ekevasalakú (k) lapátokkal ellátott (i) gerendákat és (m) vödrökkel ellátott (1) gerendákat hordhatnak, ugyanazon kotrógéppel nemcsak a legkülönfélébb szélességű árkokat lehet előállítani, hanem nagy belső bősegü árkokat is aránylag könnyű kotrógéppel lehet egyetlen menetben kiásni.