70907. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék elektromos izzólámpák légtelenítésére
leg azon. hőmérsékletre melegítjük elő, mely hőmérséklet a tartányban előállítandó. Minthogy a találmány érteimébea a tartányban való fölhevítés közben deformáló erők keletkezése ki van kerülve, az izzólámpák a légtelenítésnél minden veszély nélkül csaknem az üveg meglágyulásának hőmérsékletéig hevíthető. A találmány szerinti eljárás foganatosítására való készülék a találmány értelmében lényegében egy elektromosan fűtőit, a légszivattyúhoz kapcsolt tartányból áll, melybe elektromos fűtőfölületek vannak beépítve, valamint egy vagv több, a lámpákat kellő helyzetben tartó állványból. A szerkezet olyan lehet, hogy a rövid szivattyúcsövecskéknek összeolvasztandó torkolatai a légtelenítő folyamat alatt is a hozzájuk tartozó elektromos fűtőföl ületen nyugszanak, vagy pedig csak a légtclenítés után hozatnak azokkal közvetlen érintkezésbe és előzőleg bizonyos távolságban tartatnak azoktól. A lámpák állványai válaszfalakkal lehetnek ellátva, melyek egy izzólámpa eltörésénél a szomszédos lámpáknak üvegszilánkokkal való megsértését meggátolják. A csatolt rajz az izzólámpák légtel enítésére való és a jelen találmány szerint szerkesztett készülék egy kiviteli alakját mutatja, és pedig az í. ábrában hosszmetszetben és a 2. ábrában keresztmetszetben. Az (a) alaplemezre a (b) tartány légmentesen van fölhelyezve, mely tartány pereme a (c) hűtőcsövet tartja. A (b) tartányon a (d) harang van megerősítve, mely egy elektromos (e) fűtőtekercseléssel van körülvéve; utóbbi az áramot a (b) tariányoxi átvezetett (f) kapcson keresztül kapja. Az (a) alaplenmezen a (g) légtelenítőcső torkol, míg a (h) légtelenítőcső ezen alaplemezen keresztül megy és egy (1) lemezhez van kapcsolva. A (h) csőr ezenkívül az (i) lemez van szerelve, mely könnyen olvadó és csekély gőznyomással biró fémimel, pl. ónnal vagy ólomötvözettel megtöltendő (k) gyűrűhoronyba megy ál. A (d) harang széle ezen gyűrűhorony féintartalmába merül és az (1) lemez a (d) harang és az (i) lemez által képezett tér belsejében fekszik. Az (1) lemezen (m) és (ii) kóntaktustuskók vannak elrendezve, melyek között az (o) fűtőlemezek vannak beillesztve. Az (m, n) kontaktustuskóhoz való áramvezetés a kel (p) sodrony útján iöi ténik. Az (m, n) kóntaktustuskók a rajzon föltüntetett kiviteli alaknál sorozatosan vannak kapcsolva, azonban a kapcsolás bármely más módon is történhetik. Az izzólámpák egészen rövid szivattyúcsövecskékkel vannak ellátva és ezek szabálytalan vagy ferde széleivel az (o) fűtőlapocskákon nyugszanak. Az izzólámpák úgy helyezhetők be, hogy a fűtőkészülék a szivattyú-csövecske nyitott vége közvetlen közelében foglal helyet, miáltal a szivattyúcsövecske torkolata a légtélenílés számára teljesen szabad marad. Ezen helyzet a behegesztésnél is megmaradhat, amennyiben a hevítés csak sugárzással történik, vagy a berendezést akként is foganatosíthatjuk, hogy a fűtőfölületek a lcgteleníté's után a szivattyúcsövecskék végeivel közvetlen érintkezésbe hozatnak. A két (q) és (r) tárcsa, melyek megfelelő kivágásokkal vannak ellátva és csapok segélyével egy állvánnyá vannak összekötve, a lámpákat helyzetükben tartják. A föntleírt légtelenítőkészülék kezelése akként történik, hogy leemelt (b, d) tartánynál a nyitott rövid szivattyúcsövecskékkel ellátott izzólámpákat a (q, r) tárcsákba helyezzük, mimellett a szivattyúcsövecskék torkolatai az (o) * fütőlapocskákra fekszenek. Erre a (b, d) tartányt íöihelyezzük úgy, hogy a (d) harang széle a (k) gyűrühoronyban lévő megolvasztott fémbe merül. Most a (g) és (h) csöveknek az elő-, - illetőleg teljes vákuummal van összekötése után a lámpákat légtelenítjük. Ezzel egyidejűleg az (e) füíőtekercsbe az (f) kapcsokon keresztül áramot vezetünk. Mihelyt a légtelenítés befejeződött, a (p) sodronyakon át kellő erősségű áramot ve-