70847. lajstromszámú szabadalom • Eljárás csipkefonatoknál két- és többfonalú csipkeverőgépeken való előállítására
— t — fonalú csipkeverőgépeknél szokásos, is- ! mert szerkezetű. A járat közepén, azaz a fomási hely alatt az álló (a) cső van elrendezve, melyen a vándorló fonattartó van átvezetve. A fanattartó ismert módon a (c) görgőláön veretett 6s megfelelő eszközökkel a nyil irányában meghajlott végnélküli (b) szalagból áll, mely az (a) csövön és a fölötte elrendezett (b) fonógyűrün való átvonulás közben tömlőalakot vesz föl. A fonógyűrün át az (a) csövön fölülről benyúló, megfelelő vastagságú (e) tövis emellett a fonattartót alkotó tömlő számára támasz gyanánt szolgál. Az (a) csövön az alulról működő koronaverő van megerősítve. Ez a két (f) és (g) tűcsoportot tartalmazza, melyeket a megfelelően alakított emelökorongok segélyével föl- és alá mozgatott (h) és (i) karmantyúk váltakozva akként müködtetoek, hogy a mindenkor a fonattartóba fttköző töcsoport ebben a helyzetben mindaddig megmarad és ezáltal az előretolt fonalkeresrteaést addig rögzáti, míg a másik tücsoport is ütközött és így általa a fonal új támaszt kapott. A koronaverő tehát a fonatot állandóan aiáíánms0tja és emellett a fonaittartó folytonosan továbbítja anélkül, hogy a fonat a tartón eltolódnék, mimellett még a fonattartó és a fonatgyűrtt között vezetve van. A fonat tehát mindennemű eltorzulás ellen biztosítva van úgy, hogy támasztó laza középfonalak fölöslegessé válnak. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás csipkefonatoknak két- és többfonalú csipkeverőgépeken való előállítására, jellemezve azáltal, hogy a fonójáratban képződő fonatot egy a zárt fonógyűrűn tömlőalakban átvezetett vándorló fonattartóval ismert módon fölvesszük és tovavezetjük és emellett a fonatot a fonási helyen egy alulról működő, váltakozva mozgó és az ütközési helyen megmaradó két ttícsoporttal biró koronaverővel megtámasztjuk. (1 rajzlap melléklettel.) •fallm BÉMVÉWV tarmmj MVOMdaja buoapfce > v*. \