70793. lajstromszámú szabadalom • Csavarmenetfúró és eljárás annak előállítására
Ezen eljárásnál tehát az alakítás esziergályozás utján az edzés előtt törtéhik. A mellékelt rajzban a találmány tárgya egy foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábra a fúrónak elölnézete. A 2. ábra harántmetszete. A 3. ábra a fogak alakját és a megmunkálási módot szemlélteti A 4—11. ábrák a fúró előállítási módját szemléltetik. A bemutatott foganatosítási alaknál oly ^a) fúró van fölvéve, mely az anyacsavarjnenetet egy murtkamenetben készre vágja. A fúró négy, (1, 2, 3, 4) sor foggal van ellátva, melyek (b) hosszhornyok által vannak egymástól elkülönítve és a fogak alá vannak esztergályozva. Amint a (3) ábrából látható, az első és harmadik sor fogainak ugyanazon szélén, a rajz . szerint ailsó szélén, egy vékony darab el van vágva, míg a második és negyedik sor fogainak ellenkező, tehát fölső szélén szintén egy vékony darab el van vágva úgy, hogy az első és harmadik sornál a fogaknak csak fölső, a második és negyedik sornál a fogaknak csak alsó széle vág a fejen kívül. Minden fog tehát az egyik oldalon szabad és pedig az előtte lévő foghoz viszonyítva mindig az ellenkező oldalon, miáltal*szorulások elkerültetnek. A fúró eőállítását a 4—11. ábrák szemléltetik. Miután a fúrót a kivágandó anyacsavarmenetnek pontosan megfelelő csápmenetekkel elláttuk, azután a (b) hosszhornyok segélyével az (1 . . . -1) sorokra fölbontottuk és végül az egyes fogakat aláesztergáltuk, a fúrót az esztergepadon még egy megmunkálásnak vetjük alá. Ugyanis mint a 4—7. ábrákban látható, az első és harmadik sor fogainak egyik szélen egy vékony darabot levágunk és pedig azáltal, hogy az ezen oldalon működő (c) kés azon időközökben, melyekben a fúró forgása alkalmával ennek (2, 4) fogsorai a kés.előtt elhaladnak, mindig, visszahuzatik. Tínnek megtörténtével a (c) kést megfelelően átállítjuk és a (2, 4) sorok fogainak ellenkező oldaláról vágunk le egy keskeny darabot jazáltal, hogy a (c) kés. (1, 3) ípgsorok előtt huzatik vissza. Ezen megmunkálás után következik a fúrónak edzése, de a már edzett fúrón semmiféle utómegmunkálást nem eszközlünk. N SZABADALMI IGÉNYEK. V « 1. Csayarmenetfúró, jellemezve azáltal, hogy annak vágó fogai akként vannak alakítva, hogy azok a fejen kívül mindig cs.ak egyik szélükkel vágnak, és pedig fölváltva mindig az egyik fog az • egyik széllel, a rákövetkező fog pedig az ellenkező széllel. 2. Eljárás az 1. alatt igényelt fúró előállítására, jellemezve azáltal, hogy a fúrót mindenekelőtt a vágandó anyacsavarmefnetnek pontosan megfelelő, felt csap menetekkel látjuk el és miután á meneteket ismert módon hosszhornyok segélyével egyes fogsorokra bontottuk szét és esetleg a fogakat aláesztergáltuk, az első, harmadik stb. sor fogainak egyik, egy további munkamenetben pedig a második, negyedik stb. sor fogainak ellenkező szélén egy vékony • darabot levágunk, mire aztán az ekként készre^ alakított fúrót edzük. (1 rajzláp melléklettel.) _ - . , V \ P ÁLLAS RESZVÉN, TÁRSASÁG HVFLMTÁJA