70790. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémeknek oxygénnel való vágására széntartalmú égő gázok, különösen acetilén alkalmazásával
2 — • Jelen találmány tárgya oly eljárás, mely a hidegebb vágóláng előnyeinek — tiszta vágószélek, sima vágófölül etek, nagy vágási- mélységek — elérését széntartalmú' égőgázok, alkalmazásánál is lehetővé teszi,, amennyiben a vágás keresztülvitelénél az égőgázhoz közvetlenül primár atmoszferikus levegőt vezetünk. Ezt már most vagy úgy vihetjük keresztül, hogy az anyag fölmeíe.gítésére való kevertgázlánghoz vezetett oxygént a vágásnak a vágóoxygénsugár által való megkezdese után csak redukáljuk, a. kevertgázlángot azonban atmoszférikus levegő hozzávetése által lehűtjük, vagy pedig azáltal, hogy a melegítő láng oxygénjét a vágási periódus alatt teljesen atmoszférikus levegővel helyettesítjük, a vágandó fém széntartalma szerint, minthogy léginkább vasötvözetek vágatnak ily vágólángokkal. A vágás megkezdéséig tehát a vágandó fémet az igen magas hőmérsékletű tiszta acetylén-oxygénlánggal melegítjük, mely sokkal gyorsabb előmelegítést létesít, mint a többi kevert gázlángok. A vágás megkezdésének pillanatában vagyis a magasabb nyomású oxygénsugár alkalmazásának <» pillanatában a melegítőlánghoz levegőt vezetünk és így oxygéntartalmának hígítása következtében a lángot lehűtjük és egyidejűleg oxydáló képességének csökkentését is elérjük, mi mellett önműködően a kilépési keresztmetszet változatlánsága folytán a tiszta oxygénnek .a melegitőlánghoz való vezetése lecsökkentetik. A vágás ekkor tényleg élesen, simán va fém megolvasztása nélkül csekély résszélességgel megy végbe, könnyen nagyobb mélységig vihető keresztül és külső, valamint minőség tekintetében oly eredményeket mutat föl, melyeket eddig csakis hydrogénnel lehetett elérni. Csak ezen eljárással válik lehetővé az autogén yágásnál áz ácetylénnek azt a helyet biztosítani, mélyet eddig csakis a hydrogén foglalt el. Ezenkívül a melegítési' periódusnál az oxygén egy részének helyettesítése által" oxy^énmegtakarítást érünk él. Minthogy ezenkívül rendes vastagságú ka, zánlemezeknek hydrogénnel s oxygénnel való vágásánál a hydrogénfogyásztás tapasztalás szerint kb. egyenlő az oxygénfogyasztás3al, míg ellenben ugyanazon vastagságoknál az ágftylén fogyasztása az oxygén fogyasztásának csak egy ötöde ezen eljárás által, mely az autogén vágásnál a vágási, eredmények tekintetében az acetylént a hydrogénnel egyenértékűvé teszi, a vágási folyamatot még lényegesen olcsóbbá is teszi, amennyiben a megtakarítás eddigi tapasztalataink szerint az .eddigi költségek egyharmadát teszi ki. A melegítőláng lehűtésére való atmoszférikus levegő bevezetése többféleképeii történhetik és pedig a kevertgázláng orxygénjébe való bevezetése által vagy az égőgázba való bevezetése által vagy pedig már kevert gázba való bevezetése által, Emellett az atmoszférikus levegő beszívására célszerűen mindig a nyomás alatt beáramló gáz szívóhatását használjuk ki. Nyomólevegő bevezetése is lehetséges, ez azonban gyakorlati szempontból leginkább víz alatt való vágásnál jön tekintetbe, mivel a szárazban való rendes vágásnál a nyomólevegő számára való harmadik tömlőkapcsolat előnytelen komplikációt okozna. A légbevezetés tehát pl. akként foganatosítható, hogy a me'egítőlángba vezető kevertgázvezeték falában mégfelelő nagyságú nyílást alkalmazunk, melyen át a keresztül áramló kevert gáz a levegőt beszívja. A kézzel könnyen nyitható' tolattyú vagy csappantyú a, melegítő periódus alatt ezen nyilást elzárja és a vágóperiódus alatt a melegítő periódus alatt a nyílást nyitva tartjuk. Ezen elzárószerkezet a vágóoxygén bevezető szelepévél kényszermozgásúlag is hozható kapcsolatba úgy, hogy a vágóoxygén bevezetésével a légbevezetést elzárószerkezet egyidejűleg nyit tátik. Ezen feladat szerkezeti megoldása ;a lángzó szerkezete szerint természetesen különböző lesz. azonban semmiféle nehézséget nem okozhat. A jelen találmány tárgyát képező eljárás az úgynevezett koncentrikus elrendezésű vágólángzóknál, valamint azon vágólángzóknál ís alkalmazható, melyeknél a kevértgáz és a vágóoxygén bé-