70779. lajstromszámú szabadalom • Galvánelem
az áthatlanság azért szükséges, hogy a két, | igen különböző' fajsúlyú eleiktrolytot egy I bizonyos megjHatározott nyomás alatt lehessen tartani. Ezért is-a két elektrolytot az elemnek megtöltésénél mar eleve különböző magasságban tartjuk, amikor is J a (12) eiefetrolyt színének nem szabad az (fl) elektrolyt szine felé kerülni. Az (a) betéthengerrel elért hatás a követkéiző: , Az élemnek üzeménél a (b) szénelektróda ési a (c) a^yagtartaly közötti gyürűtérbem lévő. elefetorolytból bomlási temmékek keletkeznek, melyek az elemnek belső ellenállását fokozzák és ezáltal tetemes feszültségcsökkenést okoznának. Amint kísérletek igazoltaik, ezek a bomliási termékek az ürös (a2) fenéknek (al) hornyain át a nyílnak irányában az (a3) álló csőbe jutnak, ahonnan azok áz (a) betétheagernek Árterébe kerülnék és ott leülepednék. Ily módon tehát a káros anyagoknak eltávolítása önműködően megy végbe. Az ekkor föllépő nyomáskiegyen- • Ütés következtében az (f2) ainóda-eletktrolyt színe fokozatosan sülyed, az (fl) ka| tóda-elektrolyt színe pedig fokozatosan ! emelkedik, mely emelkedés végül is átáramláshoz vezetne, mely az áramfejlesztést meggátolná, ami azonban éppen a levált bomlási termékek által akajdályooj tátik meg; a könnyebb fajsúlyú (f2) anódarelektrolyt ugyanis az áram leadásánál nehazebbé, az (fl) katóda-elektrolyt pedig könnyebbé válik; egyébként az eleimnek ismertetett kiképzése állandó feszültségű áramnak termelését még akkor is lehetővé teszi, ha a két elektrolytnek színe egy magasságban áll. A találmányt képező elem, mely ismert módon egy födéllel elzárható, még azzal az előnnyel is bír, hogy az akkumulátoroknak töltésénél az áram soha sem áramolhatik vissza a kimerült elembe. SZABADALMI IGÉNY. Két-elektrolytos galvánelem, jellemezve egy álló Csővel és ürös talppal ellátott és a katóda-elektrolytnak tartályéba beállított, a keletkező bomlási termékeket leválasztó betét Utál. "V ' (t rajzlap melléklettel.) nuh NtaatmrTtamte kvombA* unnim