70719. lajstromszámú szabadalom • Fényképfölvételekhez való anyag (lemez, film, papír stb.)
számításba, ha tekintetbe vesszük, hogy a fényképfölvételhez való anyag már magában véve is nagy szabadságot enged meg a megvilágítást illetőleg. -Mint alkalmas fényszűrők a kék és ibolyaszínű festőanyagok és ezeknek^ világos zöldtől a vörös-ibolyáig terjedő árnyalatai használhatók. A szándékolt hatásra nézve mellékes, hogy a szűrő gyanánt szolgáló festőanyagot a gyártás előtt vagy után adjuk-e hozzá az emulzióhoz, vagy pedig a Szűrőanyagot, mint az egész anyag burkolatát alkalmazzuk, csak az a lényeges, hogy a szűrőanyag a mesterséges fény hatásos sugarait visszatartsa. A gyakorlati kísérleteknél többek között methylviolett talált alkalmazást, amikor is a lemezek gyertyafény iránt kb. 1 m. távolságból teljesen érzéketlenek voltak és hosszabb ideig tartó megvilágí tásnál sem szenvedtek változást. Erősebb mesterséges fénynél vagy a hatásos sugaraknak nagyobb mennyiségénél a behatás a fényforrás távolságának megnagyobbításával kerülhető el. A találmány továbbá abban áll, hogy a szurőfestékek mellett . vegyi anyagok (pl. fenolftalein) vannak az emulzióhoz adva, amely anyagok az emulziót nem befolyásolják ugyan, de a fejlesztő alkálijával vegyületbe mennek és ezált&l az emulziónak a fejlesztőben való színessé válását idézik elő, amely színeződés (pl. vörös) az emuisió számára védelem gyanánt szolgál. Ezáltal maguk a tompított napsugarak is hatástalanokká tétetnek. Az alkalmazott festőanyagok új hatása továbbá abban nyilvánul, hogy szűrőhatásuk mellett mint optikai sensibilátorok is szerepelnek az emulzióban. A találmányra nézve közömbös, hogy az emulzió megfestése az, alzatra való fölvitel előtt vagy után történik. Egy helyett több festékhordozó is alkalmazható. Az alkalmazott festőanyagok a fölvételi anyagból ismét maradék nélkül eltávolíthatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fényképfelvételekhez való anyag (lemez, film, papir stb.), amelyhez a fényérzékenységet csökkentő festék van adva, jellemezve azáltal, hogy a fölvételre szolgáló anyag ibolyaszínű festékekkel vagy ezek árnyalataival van színezve, amelyek bizonyos > mesterséges fényfajok aktin sugarait ártalmatlanná teszik anélkül, hogy a napfény hatását lényegesen csökkentenék. 2. Az 1. igénypont szerinti fölvételi anyag foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az emulzióhoz a szűrőfestékeken kívül az emulziót nem befolyásoló vegy -szerek (pl. fenolftalein) vannak hozzáadva, amelyek a fejlesztő alkalijával az emulziónak a fejlesztőben való színessé; válását előidéző vegyületeket alkotnak, amelyek az emulzió számára védőszín gyanánt szolgálnak úgy. hogy magukat a tompított napsugarakat is hatástalanná teszik. pauas 1észvény -'.r6aság nyomdája hulapsíife*