70659. lajstromszámú szabadalom • Berendezés elektromótorok közlőművének önműködő be- és kiiktatására, különösen égési erőgépek indítómótorai számára
összekötött, a (b) tengelyt központosán, körülfogó (d) hüvely körül az (e) emeltyű forgatható, mely egyik oldalán az (f) csapdt, másik oldalán a (h) elektromágnes (g) horgonyát hordja. A (h) elektromágnes. az elektromotor (o) házán van megerősítve és két (i, j) pólussáruval van fölszerelve, melyek a (g) horgonnyal szemben fekszenek. Az (e) emeltyű (f) csapján az utóbbi körül forgatható (k) szelence nyugszik. Utóbbira két (l, m) fogaskerék van erősítve. Az egyik, az (1) fogaskerék, a (b) mótortengélyen ülő (c) fogaskerékbe kapaszkodik, míg a másik, az (m) fogaskerék, az égési erőgép tengelyén ülő (n) fogaskerékbe kapaszkodik. Az (n) fogaskerék rendesen az égési erőgép lendítőkerekén, mint fogazott koszorú szokott kiképezve lenni. Továbbá, egy ugyancsak az elektromotor szekrényén megerősített (p) rúgó van elrendezve, mely a (h) elektromágnes vonzásával szemben hat. A (h) elektromágnes, mint a 4. ábrából látható, az elektromotor horgonyával sorban van kapcsolva. A soros kapcsolás helyett, mint az 5. ábrából látható, az elektromágnes a mótórhorgonyhoz párhuzamosan is léhet kapcsolva. Az elektromótór áramkörét a (q) kapcsoló zárja, melv aüt azs (r) teleppel köti össze. Ezen berendezés működési módja a következő: Ha az (a) elektroínőtor megindítandó, úgy először a (q) kapcsojót (4. ábra) zárjuk 4 úgy, hogy az <(¥) itölep árama 'úgy a mótor gerjesztőtekercsébe, mint annak horgonyába áramolh sitik. "Emelteit egyúttal a (h) elektromágnes genjesztétlk és a (g) horgony vettizatík. Mivel utdbbi az (e) emeltyűn van megerősítve, az elektromágnes áz '(e) emeltyűt a (p) rúgó hatása ellen vonzza és ezáltál az (m) 'fogaskerékét a 1 en cH tőkeréken vagy az égési erőgép ! •tengelyén ülő (n) fogaskoszoróval .hozza 'kapcsolatba. Áz (a) elektromotor így a (c, 1 és m) fogaskerekek által az égési erőgéjjet meghajtja. Az elektromotor oly ér1 telmü forgást kap, hogy a két, (m, n) fogaskeréknek a (h) elektromágnesek által létesített kapcsolata ezen két kerék közt uarlkodó fognyomás iránya által elősegíttetik, amennyiben ezen fognyomás az (m) fogaskereket olv irányban igyekszik mozgatni, hogy az (n) fogaskerékkel kapcsolatban marad. Ha az égési erőgép megindíttatott, akli or az elektromotor horgonyában az áram erőssége, mivel most az elektromótor lesz a hajtott rész, nullra megy vissza. Egyúttal természetesen az áramerősség a horgonnyal sorozatosan kapcsolt (h) elektromágnesben is lesülyed. így ez utóbbi a (g) horgonyt szabadon bocsátja, miáltal az (e) emeltyű a (p) rúgó hatága alatt újból visszamozog. Egyidejűleg az (m) és (n) fogaskerekek között a fognyomás iránya is megváltozik, mivel most az (n) fogaskerék a hajtó és az (m) fogaskerék a meghajtott rész. Ezen két kerék közötti fognvomás így hajlandósággal bír a két kerekét egymáslói eltávolítani és ezáltal a (p) rúgó hatását elősegíti. Mint látható, ilyképen a rúgó nagyon gyönge lehet vagy egészen elhagyható, mivel a fognyomás következtében oly erők lépnek föl, melyek a be-, illetőleg kiiktatást elősegítik, illetve létesítik. Az 5. ábra szerinti kapcsolásnál, melynél az elektromágnes nem lesz árammentes, a fognyomásnak olv nagynak kell lennie, hogy a horgony vonzását legyőzze és az elektromágnes horgonyának leszakítását létrehozza. A (q) kapcsoló nyitása által az áram azután megszakíttatik. Magától értefödik, hogy á jelen találmány, mely tekintettel annak fölhasználására, mint indítókészülék aütomobilmótorok vagv más égési erőgépek számára íratott le, más célokra is használható, öh$l -elektromotorok közlőművének be- és kiiktatásáról van szó, mint pl. dinamógépek méghajtóké&zülékeinél stb..