70638. lajstromszámú szabadalom • Önműködő etető lovak, szarvasmarhák és erdei hasznos vadak részére
összeturhatnák, miVel csak azt a mennyiséget ehetik" meg, amelyet a rácsból kihúztak. Legcélszerűbb ezen készüléket olykép alkalmazni, hogy a rácsos fele az istállóba érjen bele, míg hátsó része az istálló falán kívül esik úgy, hogy a készülékek új .takarmánnyal tölthetők meg anélkül, hogy az állatokat pihenésükben vagy pedig evésükben meg kellene zavarni. A 4. ábra oly megoldási módot mutat, melynél az egyes készülékeit az istálló (e) menyezetébe vannak beépítve úgy, hogy míg a készülék alsó része az istállótérbe nyúlik be, addig fölső része egyenesen a szónapadlásba torkolk be. Ilvkép min-' den időveszteség nélkül a takarmány közvetlenül begyöimöszölhető a (b) szekrénybe, Természetesen több egymás mellett elhelyezett (b) szekrénynek egyetlen közös födele is lehet. A példaképen bemutatott kiviteli alaktól jelen találmány számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedhetne. így különösen szükség esetén a (b) szekrény, jelentékenyen hosszabbra készíthető, mint ahogyan az a rajzpn föl van tüntetve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. önműködő etető háziállatok és erdei nemesvadak részére, jellemezve ,(a) takarmány fölvételére szolgáló hoszszukás (b) szekrény által, melynek mellső (b) lapját (c) rács alkotja, míg a szekrénybe helyezett (d) takarmányt a szekrényben hosszirányban elmozgathatóan elrendezett rúgó hatása-alatt álló (e) dugattyúszerű lap szorítja állandóan neki a (c) rácsnak, ázon célból; hogy ezen szekrények hátulról, az állatok zavarása nélkül legyenek hosszabb időre elegendő takarmányaival megtölthetők. 2. Áz 1. alatt igényelt etetőkészülék kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy az istálló menyezetébe van beépítve olykép, hogy annak hátsó része közvetlenül a síziénapadlásba torkollik be és így a széna időveszteség nélkül közvetlenül begyömöszölhető az etetőkészülékbe. (1 rajzlap melléklettel.) NUM RÉMvéNY rÁfttA»Á« mrSMOAtt BUDAPEITBM