70628. lajstromszámú szabadalom • Vasúti kocsikapcsoló
lyet. Minthogy ezen helyzetiben a kapcsolószecrv saját' súlyánál fogva az (o) vájatban feküdne az (1) szár függélyesbe helyezése I céljából egy (n) súly vain megfelelően alkalmazva. Szerkezeti okokból az egyik (c) harántrúdon elhelyezett (e) súly az (e) súlynál valamivel nehezebb. A két kocsi összetolaltásánál az (a) kocsi (h) és (1) kapcsolórésze a (b) kocsi harántrúdjához ütközik, a (b) kocsi hasonló kapcsolószervei pedig az (a) kocsi (c) haránt rúd jához ütköznek. A kővetkező mozzanatot a (h) és (1) kapcsolórészek 3. ábra szerinti visszabillentése képezi, mimellett a (h) kapcsolószerv domborulata . a harántrúdakiat vízszintes helyzeitükből kissé Kibillenti ás a kapcsolási folyamatot biz- / losítja. összetolatásnál természetesen az ütközők rúgói kissé benyomatnak, miáltal a kapcsolórúdakon alkalmazott csuklós kapcsolószervek a (c) haránltrúdakon túlhaladhatnak és a kapcsolószervek 4., illetve 5. ábrák állásiba való visszatérését lehetővé teszik. Mihelyt az összeibolatási energia az ütközők rúgói által fötemésztetett, az ütköző a két kocsit 2. ábra helyzetben széttolja mindaddig, mígnem ,a kiapcsolórúdak csuklós végei a <c) harántrúdakhoz nem ütköznek. Menetközben a harántrúdak esetleges kikapcsolódását az (f) végen al-. kalmazott (e), illetve (el) súlyok megakadályozzák. Szétkapcsolásnál egyszerűen az (f) vé^et fölemeljük vagy az (fl) véget leszorítjuk, ami által a (c) harántrúd a (d) tengely körül elforogva, a kapcsolókarok I csuklós végeiből kiemelkedik. Az ismerteltieltt önműködő vasúti kocsikikapcsoló természetesen alaki eltérésekkel készülhet anélkül, hogy ezáltal a találmány lényegéiben megváltoznék. SZABADALMI IGÉNYEK. -1. Vasúti kocsikapcsoló, jellemezve azáltal, hogy a kocsi homlokzatában egy' vízszintes csak és ezen csapon egy a kocsi homlokzatával párhuzamos víz-, szintes fekvésű függélyes síkban a csap körül kibillenthető harántrúd van alkalmazva, melynek kéitl vége a kocsi kétoldalán kiál azon célból, hogy ezen i harántrúd kibillentése; által a szemben lévő kocsi kapcsolószervei tölszabadíttassiamak 2. Az 1. alatt védett vasúti kocsikapcsoló, jelemezve azáltal, hogy a vízszintes csap egyik oldalán a kocsi homlokzatában egy harántrúd alatt és a má.űk oldalon egy a harántrúd fölött elhelyezett kapcsolórúd van megerősitve. 3. Az 1. és 2. alatt védett vasúti kocsikapcsoló, jellemezve azáltal, hogy a harántrúd fölött elhelyezett kapcsolórúd végén egy a vízszintesből kapcsolás közben visszabillenthető, lefelé irányuló (h) kapcsolószerv, a harántrúd fölött elhelyezett kaipcsolórúd végén pedig egy hasonló, de fölfelé irányuló és megfelelő ellensúllyal ellátott (1) kapcsolószerv van alkasmazva. * (1 rajzlap melléklettel.) »4LLJ* HSSZVÉNVLAFF-".*^ HYQHQAJ* HUOAPFCFC!