70609. lajstromszámú szabadalom • Gép, palackok és más egyéb tartályok kupakolására és bélyegzésére
szoríttassék és ahhoz simán és szorosan hozzáformáztassék, — ez például sör és szénsdvtartalmu folyadékokat tartalmazó palackok fémből készült zárókupakjainál elegendő is volna — hanem az is szükséges, hogy a záróanyag belső fölülete a palacik üveganyagával szorosan és emellett teljesen egyenletesen érintkezzék. Enélkül ugyanis a szálas anyagból készült pálackzárak — melyek főként tejespalackoknál alkalmaztatnak célszerűen — könnyen meglazulnak. Ennél az anyagnál ugyanis mini ismeretes, a zárótest éis a palack anyaga között nincsen adhaesió; ennélfogva és a szálas anyag természetes rugalmassága következtében a zárókupak érintkezése az üveg szájnyílásán helyenként megszűnik és itt levegő és por hatolhat be. Tejespalackok számára legjobb szolgálatot tesznek szálas anyagból' készült zárókupakok, melyek olyan szerkezetűek, hogy •— megfelelő szilárdság mellett — forgatás által könnyen levehetők; a zárókupak levételére tehát azt csavarszerű moágásba hozzuk. A találmány szerinti gép úgy van építve, hogy a szálas anyagból készült zárótárcsákat a megadott föltételeknek megfelelően illeszti a palack fejére* A rajzon a találmány tárgyának egy példaképem foganatosítási alakja van szemléltetve: az 1. ábra a kölyünek és a mozgatására szolgáló mechanizmusnak hosszmetszete; a ; 2. ábra a kölyü fejrészének alulnézete az 1. ábra 2. jelzésű nyila irányából tekintve; a 3. ábra nézet az 1. ábra 3. jelzésű, nyila irányában; a 4. ábra egy szálas tárcsának fölülnézete, melyből a zárókupak alaki ttatik; az 5. ábra a kész zárókupaknak részben oldalnézete, résziben metszete; a 6. ábra a hajtogató ujjakat befolyásoló rúgós tárcsa egyik részletét mutatja. (A) azon része a gép állványának, amelyen az elzárandó palack nyugszik; ezen állványrész egy a rajzon föl nem tüntetett szerkezet segélyével föl és alá mozgatható. Az elzárandó palack az (A) állványrésznek (B) perselyében nyugszik. Az (A) állványrészen a (D) keret vezetésére négy (C) orsó van elrendezve. A (D) keret az (E) tekercsrúgók hatása alatt áll, melyeknek a (C) orsók vezetékül szolgálnak. Az (E) tekercsrúgók a csavarral rögzíthető (F) támaiszgyűrűk segélyével szabályozhatók és így e rúgók nyomóereje a mindenkori szükségletnek > megfelelően beállítható. Ugy a (C) orsók, mint a palack az 1. ábrán eltörve vannak szemléltetve. mivel a magassági méretek — a (B) támaszperselytől az elzárandó palack szájnyílásáig — Letszésszerintiek lehetnek. A (D) vezetőkeret egy körkeresztmetszetü (a) nyílással van ellátva, mely oly bőven van méretezve, hogy rajta a tekinteíbe jövő' különböző nagyságú palackok fejei átférnek; az (a) nyílás fönt egy (b) vezetőgyűrűben végződik, melyben bizonyos számú (c) kivágás vian kiképezve; a, továbbiakban még ismertetendő bélyegzőmozgás befejezése után az ujjak alsó végei ezen kivágásokba fekszenek bele. A vezetőgyűrű tehát nemcsak vezetésül, hanem, ütközőül is szolgál. A (D) vehetőkereten négy fölfelé irányuló (d) vezetöcsap van elrendezve, melyek a keret .fölfelémozgásánál a kölyü alsó fplüleíiéhez érnek és azt fölemelik, emellett azonban az (L) ujjakat nyugvó helyzetükben meghagyják, mígnem a palack fölfelémozgatásával a rúgóhátás alatt álló ujjak ki nem 'téríttetnek úgy, hogy az ujjak a palackfejen újból záródnak, azt befödik és ezáltal a palackot bélyegzik. A kölyü az (Al) karban van ágyazva; lényegében az üreges (FI) kölyüliáibból áll. Az (FI) kölyülábban az (f) szorítócsiavar van elrendezve, mely az üreges (G) hengert a kölyü lábán megtartja. A (Gr) kölyűhenger belsejében 'két (g) (ft) tekercsrúgó van elrendezve, melyek a (H) kölyürúdat az 1. ábrán szemléltetett külső helyzetében megtartják. Ezm rúgók fe-